2007.12.21. 11:02
Kikapott, de továbbjutott Juhász Roland Anderlechtje
Négy csoportban befejeződtek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezői, azaz tizenkét együttes csatlakozott a Bajnokok Ligájából érkezett nyolc gárdához
Négy csoportban befejeződtek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezői, azaz tizenkét együttes csatlakozott a Bajnokok Ligájából érkezett nyolc gárdához. Ez a szám további tizenkettővel szaporodik az A, B, C, és D jelű kvartettek küzdelmeinek végeztével.
A magyar válogatott meghatározó játékosa, Juhász Roland az Anderlecht színeiben Spanyolországban lépett pályára, s bár vereséget szenvedett a lila-fehérekkel, így is bejutott a legjobb 32 közé. Nem sikerült ez a bravúr Sáfár Szabolcsnak, az Austria Wien törökországi pontszerzése is kevés volt a továbbjutáshoz.
A forduló egyik leginkább várt összecsapását Münchenben rendezték, ahol a Bayernnek mindenképpen nyerni kellett ahhoz, hogy elkerülje a csúfos kiesést. Bár a hét elején még belső villongásokról beszéltek a bajorok háza táján, mindez nem látszott meg az együttes játékán. Az olasz Luca Toni négy góljának is köszönhetően, a bőrnadrágosok valósággal kiütötték az Arisz gárdáját, mely pedig pontszerzése esetén szintén ott lehetett volna a tavaszi folytatásnál.