Hírek

2008.03.25. 17:37

Tanárverés: még a tanár hibázott?

Igazgatója szerint a tanárát rugdosó gyerek szereplési mániával küszködik

Sz. B.

Pedagógusai és szülei előtt kell beszámolnia tettéről annak a diáknak, aki a budapesti Erdélyi utcai iskolában megrúgta, majd egy csapteleppel megfenyegette fizikatanárát. Az iskola igazgatónőjének határozott véleménye: a tanár az első számú felelős azért, ami az óráján történik, de – mint mondta –, „a gyereknek nincs joga átvenni a hatalmat, és a bűnét sem mentjük.” Az erőszakoskodó diák nem agresszív, hanem szereplési mániával küzdő fiatal, aki rendre produkálja magát – vélte az iskola vezetője. Süveges Éva szerint azzal, hogy a szaktanár kérésére rögzítették a diákok az eseményeket, az iskolából azóta eltávozó pedagógus személyiségi jogokat sértett.

Gémesi György, az önkormányzatok szövetségének elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy az intézmény vezetője nem a vétlen tanárt veszi védelmébe, ahogy azt is, hogy az erőszak rendszeresen megtorlatlan marad. Ezért szigorúbb és egyértelműbb szabályozást szorgalmaz.

Az MDF egyenesen a közoktatási törvény módosítását kezdeményezi. A párt az ország összes középiskolájából való kizárást is bevezetné a legsúlyosabb fegyelmi vétséget elkövetőkkel szemben. Az iskolából kizárt diák ezek után csak szülői költségen, magántanulóként folytathatná a tanulmányait - véli az ellenzéki párt.

A pedagógus szakszervezetek felsorakoztak Szili Katalin házelnök kezdeményezéséhez, hogy a parlamenti szakbizottság foglalkozzon a pedagógusok elleni atrocitásokkal. Szabó Zoltán szakbizottsági elnök elmondta, egyetért ezzel, de csak alapos előkészítés után van értelme a kezdeményezésnek. Ugyanakkor megjegyezte: a mai  jogszabályok is alkalmasak az ilyen kérdések kezelésére. A rendőrség jelenleg közigazgatási eljárásban vizsgálja a VIII. kerületi tanárverést. Ha felmerül a bűncselekmény gyanúja, elrendelik a nyomozást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!