Német páncélos egy baranyai tó mélyén

A tank a helybeliek elbeszélése szerint 1945 februárjában süllyedt el úgy, hogy nem érte találat. Hogy kié volt a harckocsi: németeké vagy bolgároké, nem tudni, hiszen utóbbiak is használtak a háború alatt és után is egy darabig német gyártmányú „panzereket”. Az viszont biztos, hogy a harcok 1944. november végi látszólagos megszűnését követően ’45 februárjában volt még a Dráva felől egy német ellentámadás. Valószínűleg ennek a harcnak a során kerülhetett a tóba a harckocsi úgy, hogy rászaladt az ingoványra, majd a vízre. Az esetet, illetve azt, hogy a páncélos ott van valahol a tóban, nem tartják kizártnak a Hadtörténeti Intézet szakemberei sem.

Március végén Matty körzetében kiemeltek egy Rákosi-bunkerből egy páncéltornyot. A két és fél tonnás darab egy második világháborús Panzer IV-es-hez tartozott valamikor. A kiemeléshez, ami egymillió forintba került, egy öttonnás darut használtak. Maga a torony önmagában is szenzációnak számít. Minek minősíthető akkor egy teljes egészben meglévő harckocsi? Miután a környéken számosan tudni vélnek az elmerült német harckocsiról, és azt „magánszorgalomból” is próbálták már megtalálni, a Dunántúli Napló pécsi profi búvárok közreműködésével a múlt szombaton maga is belevágott a kutatásba.

– Van egy német Tigris a tóban! – mondta a múlt hét elején egy megyeszerte dolgozó ismerősöm, aki éppen a déli határvidéken vágja a hatalmas fákat. Szekeres Zoltán szerdáig eljutott odáig, hogy a pontos helyet is elárulja. Nem csoda a tépelődés, hiszen nem mindennapi leletről van szó – már ha megvan az egykori német tank. Később a helyszín titokban tartására kért a Hadtörténeti Intézet osztályvezetője is. Bár egy huszonöt tonnás monstrumot nem mindennapi feladat kiszedni a víz alól, az iszapból, azért soha nem tudni…

Szekeres úr horgászok, helybeliek elmondása alapján adta tovább a fülest. A kört tovább szűkítettük két település közötti területre. Mindkét falu polgármestere már az első telefonra határozottan személyes találkozót kért. A tóhoz közelebbi, az alsószentmártoni mellett döntöttünk.

Szombaton, március 19-én reggel a pécsi Polipsó Búvárklub négy tagjával indulunk. Feri, Imre, Robi, és vezetőjük, Buczkó Csaba nem ma kezdték. Sok speciális mentésben, keresésben vettek eddig részt. Csabának például márciusban volt a kétezredik merülése, a mélységi rekordja hatvan méter. Már csak egy Tigris kell, nevetünk.

Vass Péter, a polgármester, mielőtt megmutatja, hol lehet körülbelül a feltételezett harckocsi – a vízben vagy a mocsárban – mesél. Karívekkel írja le, hogy melyik régi úton vágtathatott a tank, aztán ráhajtott a berekre, majd a nádra. És hirtelen jött a víz, a régi öregek szerint abba állt bele orral a harckocsi. Ami idővel szépen belesüppedt az iszapba, de sokáig látszott a szögletes tornya. Állítólag egy régi határőrtérképen meg is jelölték.

A polipsósok lemerülnek. – Ez olyan, mint a lecsó! – mondja a vízre Feri. Tényleg alig látni harminc centire. Így aztán fél óra merülés után kiszállnak. Ha fél méterre mennek el bármi mellett, nem veszik észre. Tűt kerestünk a szénakazalban. Sebaj. – Német volt a tank – bólogat a helybeli Sz. Zoltán, aki polgárőrként minden zugot ismer a környéken. És minden régi elbeszélés összeállt a fejében, megingathatatlan. Kiböki, tavalyelőtt ők is megkutatták a partot egy csónakról, négyméteres bökővel, de nem találták meg a harckocsit. Mert lehet, a vizet azóta elhódító mocsárban van, nem is messze a parttól, ott, ahová különleges felszerelés nélkül bemenni életveszélyes.

A Hadtörténeti Intézet már hivatkozott osztályvezetője, dr. Négyesi Lajos alezredes azt mondja, ha egyben van – és megvan – a feltételezett Panzer IV-es, annak felbecsülhetetlen a muzeális értéke, miután Magyarországon nagyon kevés II. világháborús fegyver került elő épségben. Az alezredes leszögezi: a feltételezett elmerült tank a magyar állam tulajdona, és úgy becsüli, a kiemelése körülbelül húszmillió forintba kerülne. De megérné. A búvárok is azt mondták, megérte a kaland, és állnak a következő elébe.

A német haderő legsokoldalúbb páncélosa volt
Panzerkampfwagen IV-esnek, a II. világháborús német haderő legsokoldalúbb páncélosának tervei az 1930-as évek elején kezdtek megfogalmazódni. Sok kisebb széria és fejlesztés után az Ausf. H lett a legnagyobb példányszámban gyártott Panzer IV altípus. 1943 márciusától kezdték el gyártani, és a háború végéig szolgálatban maradt. A harckocsi frontpáncélzatát egy 80 mm-es páncéllemez alkotta. Az oldalsó páncélzat 30 mm, a hátsó 20 mm vastagságot ért el. A torony eleje és a lövegpajzs páncélvastagsága 50 mm lett. A páncélvédelem erősítésével az országúti sebesség 38 km/órára csökkent, terepen ennél lassabban haladhatott. Egyéb változtatások is történtek, ilyen volt az oldalsó figyelőnyílások elhagyása, az új parancsnoki kupola. Lehetővé tették légvédelmi géppuska felszerelését is a parancsnoki kupolára. A jármű fő fegyverzete a 75 mm-es löveg volt. Harci tömege 25 tonna, a hossza 7, szélessége több mint 3 méter, 1,2 méteres gázlón tudott gond nélkül átkelni. 1943 és 1945 között 3774 Pz.Kpfw. IV Ausf. H, a háború végéig összesen 8519 Pz. IV-es készült el.