Hírek

2008.06.07. 16:28

Gyermekarcok

Gyerekekkel reklámozni egy melegfesztivált abban az országban, ahol a liberális párt „Kovács Pistis” kampányát is kétértelmű, sanda megjegyzések kísérték, és ahol az egyik parlamenti párt frakcióvezetője a T. Házban a kicsiket megrontó „szakállas bácsikról” beszélt..., nos, enyhén szólva sem tekinthető túlzottan szerencsés ötletnek.

Stanga István

Noha a budapesti melegfesztiválon így is, úgy is garántálható valamiféle botrány (lásd a tavalyi felvonuláson történteket), nagyon úgy tűnik, a szervezők most még inkább biztosra mentek, ugyanis az immár tizenharmadik alkalommal megrendezendő Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivált egy olyan plakáttal reklámozzák, amelyen három, nagyjából óvodás korú kisgyermekek látható. És bár némelyek véleménye szerint az intoleráns, homofób, előítéletes emberek számára abszolút mindegy, hogy az ilyen eseményeket kislányokat és kisfiúkat, avagy egy vadvirágos rétet ábrázoló fotóval akarják-e népszerűsíteni (mert a felháborodás mindenképpen borítékolható), tény, hogy a kampányért felelős reklámügynökség elképzelése a melegek között sem váltott ki osztatlan elismerést. A Mások című melegmagazinnál például „nagyon rossz ötletnek” tartják a gyermekek bevonását – függetlenül attól, hogy az érintett szülő beleegyezett a felvételek elkészítésébe –, mások meg úgy gondolják, attól korántsem lesz toleránsabb egy társadalom (sőt), ha provokatív vagy annak tűnő akciókkal bombázzák.

Egyébként a történetnek nem feltétlenül az úgymond „hivatalos” részei az izgalmasak, hogy tudniillik a szülő az áldását adta-e a fotózásra, meg hogy mit is mond a hazai reklámetikai kódex a gyermekek és fiatalkorúak szerepeltetéséről, hanem a dolog tartalmi vonatkozásai. Mert ha jómagam értem is (vagy legalábbis érteni vélem) a plakát készítőinek az üzenetét, miszerint a mostani, adott esetben kiközösített, megvetett melegek, leszbikusok, bi- és heteroszexuálisok is voltak egyszer gyermekek, meg hogy a kicsikkel szemben – akik egyébként is mindig kiállnak a saját igazukért, jogaikért – még senkinek sincsenek semmiféle előítéletei..., nos, mindezek ellenére sem tartom szerencsésnek az alapgondolat ilyen  kifejezését (feltéve persze, hgy az elsődleges célok között nem szerepelt az átlagpolgárok kiakasztása is). És hát, azt sem igazán értem, vajon miért lepte meg a készítőket és a megrendelőket a kreatív ellenséges fogadtatása, utóvégre abban az országban, amelyben a liberális párt  „Kovács Pisti”-s kampányához is sanda, rosszindulatú megjegyzéseket fűztek, és ahol egy parlamenti párt frakcióvezetője a T. Házban a politikai ellenfeleiről mint a gyermekeket megrontó „szakállas bácsik”-ról beszél, ott az ilyen plakátok valósággal vörös posztóként hatnak.

Ami meg azt illeti, normál esetben akár még sikeresnek is tarthatnánk az egész akciót, már amennyiben a fesztivál az említett vita nélkül aligha juthatott volna ekkora hírveréshez. Ha viszont a másság elfogadásának fontosságát is hangsúlyozni akarták (és nyilvánvalóan akarták), akkor szerintem aligha járnak jó nyomon, lévén a plakát kiváltotta indulatok minden egyebet háttérbe szorítanak. Nem utolsó sorban a toleranciát.   

Ezek is érdekelhetik