A gazdag gyorsabban gyógyul?

Nem csupán továbbgondolásra érdemes, de komoly vitára is ingerlő az az interjú, amelyet az egyik országos napilap készített az ezer és egy sebből  vérző magyar egészségügyi rendszer a fene se tudja, mióta tervezett, ám valamiért minden alkalommal meghiúsult átalakításáról Szócska Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárával, aki a meglepően őszinte diskurzus folyamán olyan elképzeléseket is megosztott a közvéleménnyel, amelyeket egyesek (kevesek) üdvözölni, mások (sokak) viszont gyalázni fognak. No, nem a reform vitairatára, vagyis a Semmelweis-tervre utalok, de még csak nem is a pletykákban szereplő, ám az államtitkár által cáfolt tömeges és azonnali kórházi államosításra vagy a kormány által felállítani tervezett úgynevezett Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságokra – amelyeket nagyjából egymillió vagy ennél valamivel nagyobb lélekszámú területenként hoznának létre –, mint inkább a betegutak átszervezésével, valamint a várólisták tisztításával és lerövidítésével kapcsolatos ötletekre. Ez utóbbiak közül a legérdekesebb az az elgondolás, ami egy „kis” anyagi ellenszolgálattás fejében lehetővé tenné a rendszer kikerülését, és amiről Szócska így beszélt: „Szó sincsen arról, hogy a tárca új igénybevételi díj bevezetésére tett volna javaslatot. Semmi hátsó szándékunk nincs, csak megjelöltük néhány pontját a rendszernek, amiről azt gondoljuk: hozzunk döntést arról, hogy a jövőben mi legyen. Ilyen az is, ami arról szól, hogy a várólisták váljanak megkerülhetőkké, ha valaki zsebből fizeti az ellátás teljes árát”. Nos, úgy vélem, nem kell túl hosszan magyarázni, mindez mit jelent: azt, hogy akiknek lesz elég pénzük, azoknak nem kell majd hosszú heteket, hónapokat vagy éveket várakozniuk egy-egy vizsgálatra, műtéti beavatkozásra, szemben a szegényebbekkel, akik viszont addig várnak, amíg sorra kerülnek (esetleg amíg meg nem halnak).

Félreértés ne essék, nem vagyok naív, álszent pedig különösképpen nem, így pontosan tudom, hogy a jobb módúak, vagyis akik képesek megfizetni a különféle pluszokat, ma is is sokkal magasabb színvonalú egészségügyi ellátásban részesülnek – és itt nemcsak a hálapénzre gondolok, hanem a legálisan megvásárolható „extrákra” is (a külön szobákra, az ilyen-olyan menedzserszűrésekre, stb., stb.), ám a kórházi várólisták bevezetésének egyik fő indokaként épp azt hangsúlyozták, hogy így demokratikusabb az egész rendszer, merthogy nincsenek "A" és "B" osztályú betegek, csupán betegek vannak, egyforma jogokkal és gyógyulási esélyekkel. Na, ennek a szép, ám ezidáig is csak hellyel-közzel érvényesülő elvnek tesz majd be Szócskáék terve, feltéve persze, hogy tényleg lesz belőle valami. Feltéve, mondom, ugyanis szerintem hiába érvenek azzal az államtitkárék, hogy a pénzesebbek kivételezettsége felpörgeti az egész rendszert, magyarán az átlagbetegek is gyorsabban kerülhetnek sorra, a legtöbben nyilvánvalóan csak és kizárólag az újabb kiváltságokat látják majd e szisztémában, ami  a mostaninál is sokkal egyértelműbben bontja a szegények és a gazdagok ellátására a magyar egészségügyet. És miután az illetékesek az ígéreteik szerint társadalmi vitára bocsátják az elképzeléseket, a kérdés az, maguk a polgárok hajlandóak lesznek-e tolerálni, hogy a gyógyításban immáron hivatalosan és deklaráltan is léteznek igazságtalanságok, avagy kapásból elutasítják azt. Ám akár így, akár úgy foglalnak állást, a dolognak csupán elvi jelentősége van, ugyanis mindnyájan tudjuk, hogyha valahol, hát, az egészségügyben aztán tényleg a pénz beszél.