Orbán rehabilitálta Bajnait?

Nem tagadom, elég sok pénzt megért volna számomra, hogy láthassam a legelkötelezettebb (legalvakultabb?) Fidesz- és Orbán-hívek arcát, amikor  azt a terjedelmes interjút olvassák, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung című, tekintélyes német napilap készített a magyar miniszterelnökkel, aki a „A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt címmel” közölt beszélgetés során pár meglepő kijelentést is tett. No, nem feltétlenül arra a véleményére utalok, miszerint hazánknak a jövő esztendőben egyszerre kell költségvetési fegyelmet gyakorolnia és gazdasági növekedést elérnie, sőt, még csak nem is arra a magyarázatra, hogy tudniillik a válságadókat a 2012 végéig végrehajtandó gazdasági reformok indokolták, mint inkább azokra a különös mondataira, amelyekkel a Bajnai-kormány munkáját is minősítette, méghozzá a következő módon: „A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymás utáni kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egyhavi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességükben többet tesznek ki, mint amire bármely európai ország vállalkozott – mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen.” No, már most, normál viszonyok közepette az az eszmefuttatás a kutyát nem érdekelné, végtére is a világ legtermészetesebb dolga, ha egy kormányfő  elismeréssel szól az elődje tevékenységéről, ám idehaza, ahol az ellenzék 13 hónapon keresztül pillanatnyi szünet nélkül ócsárolta a válságkezelésre vállalkozó Bajnai Gordonékat, elég furcsán csengenek Orbán Vitor szavai.

Mert hiszen miket is hallottunk a mai kormánypárt tagjaitól a 2009. április 20. és 2010. május 29. között működő Bajnai-kabinetről? Hát, például azt, hogy egy bábkormány, amelyet a háttérből továbbra is Gyurcsány Ferenc irányít, hogy nem kezeli, hanem csak tovább mélyíti az múgy is rendkívül súlyos pénzügyi-gazdasági válságot, hogy családellenes politikát folytat, hogy szétveri az egészségügyet, hogy értékelésként egy jókora 1-est kell  beírni a bizonyítványukba, és így tovább, és így tovább, és így tovább. De nyugodtan idézhetném akár Orbán Viktor jobbkezét, Szijjártó Pétert is (ja, elnézést, ez a kitüntető cím már Matolcsy Györgyé), aki nem csupán azt mondta, hogy a Bajnai-kormány – amely „gyenge, átmeneti és illegitim” – voltaképp „a kudarcok kormánya”, de azt is, hogy „Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál”, válságkezelése pedig „110 százalék Gyurcsány”. Erre föl most feketén-fehéren kiderül, hogy mindabból, amit a Fidesz és Szijjártó  Bajnaiékról állított, egy árva szó se volt igaz..., hacsak nem Orbán Viktor hazudott, amit azonban feltételezni sem merek, minthogy a miniszterelnök – amint azt valamennyien jól tudjuk – ilyen csúnya dolgot tenni soha nem szokott. A kérdés már most nem is az, vajon mi okból rehabilitálta Orbán az egészen mostanáig oly nagy szeretettel gyalázott Bajnaiékat – no, meg persze, az őket a háttérből irányító Gyurcsányt –, hanem hogy mi okból is kellene mindezek után hitelt adni a kormányzati kommunikációnak. Vajon honnan tudhatjuk, hogy annak, amit ma olyan határozottan állítanak, nem épp az ellenkezője igaz? Mert hát, Bajnai-ügyben még csak elmegy, hogy sorry, tisztelt hölgyeim és uraim, tegnap még így láttuk a dolgot, ma meg már amúgy, az viszont sokkal kínosabb lenne, ha – tegyük fel – a néhány nappal ezelőtt einstandolt nyugdíjmegtakarításainkról mondanák azt, hogy isten bizony vissza akarták adni a lóvét, csak időközben támadt egy jobb ötletük. Ámbár a „forradalom” a szavakat is fölülírja.