Hírek

2011.09.14. 10:24

Kevesebb mobil, több internet-előfizetés

Egy év alatt 658 ezerrel, 3,633 millióra gyarapodott a második negyedév végére az internet-előfizetések száma Magyarországon. Július végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,7 millió volt, ami az utóbbi három év legalacsonyabb értéke.

MTI

A Központi Statisztikai Hivatal közlemény szerint a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 161 ezerrel csökkent, miközben a mobilinternet-előfizetések száma 1,5 milliónál is több volt július végén.
   
Az előfizetéses internet szolgáltatásból származó nettó árbevétel a második negyedévében meghaladta a 34,535 milliárd forintot, ami folyó áron 3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor a KSH szerint az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, részben az akciók, részben pedig a díjak mérséklődése miatt. Az első negyedévben 33,852 milliárd forint volt a bevétel, amit a második negyedévi két százalékkal halad meg.
A KSH közleménye szerint a második negyedév végén 3,633 millió internet-előfizetés volt, míg az előző negyedév végén 3,458 millió.

A KSH szerint az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy egy év alatt ötödével bővült a teljes adatforgalom, mialatt az sms-ek és mms-ek száma csak 1, illetve 3 százalékkal növekedett.
A KSH adatai szerint bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2011 június végén az előzetes adatok szerint az egy évvel korábbinál 87 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben, aminek 27 százaléka VoIP-hangcsatorna volt - kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás.

A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 volt.

Ezek is érdekelhetik