Íme, a titok: ezért szerelt le a siófoki rendőrkapitány

– Már civil?
– Igen – felelte Lengyel Róbert. – Már nem vagyok rendőr.

– Ha egy rendőrkapitány több mint két évtizedes rendőrségi szolgálat után úgy távozik, hogy le is szerel, ott nyomós indokok húzódhatnak a háttérben...
– Nem kell semmit e mögé gondolni. Elfáradtam, belefáradtam. Hiába készül valaki (mint én) ötéves kora óta rendőrnek, s járja végig előbb az iskolákat, majd a ranglétrát, sok csalódás, elkeseredett küzdelem, némi kilátástalanság és már meg is van az elhatározás: vége, elég volt.

– Azért nyilván nem egyik napról a másikra...
– Rengeteg álmatlan éjszaka előzte meg, hogy a múlt év végén jeleztem a megyei főkapitánynak: nem kívánok hosszú távon a siófoki kapitányság élén maradni. Most jött el az ideje, hogy úriemberhez méltón, baráti kézfogással elbúcsúzhattunk.

– Baráti kézfogással, mármint a főkapitánytól. Minden felettesével felhőtlen volt a viszonya?
– Nem mindenkivel. Szakmai vitáink voltak, de annak, vagy azoknak is, akikkel vitáztam, és azoknak is, akikkel nem, egyetlen dolgot kívánhatok: minél több munkasikert.

– Távozásának hírét véve különféle szóbeszédek indultak meg a városban...
– Valóban mendemondák, „rémtörténetek” keringenek, ezért aztán nem árt, ha első kézből, tőlem hallja mindenki a valódi okokat. Ezért is szólalok most meg, a távozásom óta először és egyben ebben a témában utoljára.

– Elit alakulat, a paksi kommandó éléről, sokszorosan kitüntetett parancsnokként került több mint öt éve Siófokra, a balatoni „darálóba”. Nem bánta meg, hogy hazajött?
– Nem. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, a kapitányságon számos kiváló kollégára találtam, s ami nem utolsó szempont: megbecsülést, tiszteletet kaptam a város és a környék vezetőitől, valamint az egyszerű állampolgároktól. Ez adott erőt ahhoz, hogy idáig is kitartsak.

– Hírlik, hogy tekintélye volt a romák körében is...
– Egyedül is be mertem menni közéjük, ha balhéztak. Könnyebben elfogadtak úgy, hogy én Siófokon voltam kezdő rendőr, majd bűnügyi nyomozó is.

– A siófoki képviselő-testület tagjai egyenesen tapssal köszöntek el öntől, ami nem túl gyakori...
– Felemelő, hogy ez nekem megadatott. Ez és az itt élő emberek tisztelete többet jelent, mint bármely kitüntetés. Hiszen azt kis túlzással bárki kaphat, de ezt ki kell érdemelni. Minden, a területen élő törvénytisztelő állampolgárnak köszönöm, hogy ilyen hosszú ideig szolgálhattam őket.

– Egyetlen elődje sem „bírt ki” majdnem öt és fél évet a siófoki kapitányság élén. Miért olyan kényelmetlen ez a szék?
– Mert ez egy olyan kapitányság, amit egyetlen másikkal sem lehet összehasonlítani, csak önmagával. Kisváros, mégis egy nagyvárosra jellemző bűnözési számmal kell megküzdeni. Akinek semmilyen kötődése, annak nehéz itt gyökeret verni.



– Két nagy port felvert ügyet őriznek majd az annalesek kapitánykodásának idejéből, az egyik az enyingi banda vonulása a Petőfi-sétányon, ami a Cozma-gyilkosság kapcsán került reflektorfénybe...
– S ami miatt huszonegy év után először vontak felelősségre. De a mai napig nem tudom, mit kellett volna másként csinálnom, vagy miben hibáztam. Így aztán nem is tudom levonni a tanulságokat.

– A másik a kordéhoz bilincselős eset, aminek az lett a következménye, hogy (mintegy önt megelőzve) leszerelt a rendőrségtől a siófoki kapitányság legrutinosabb járőrpárosa...
– Rendőri vezetőként erről az ügyről már nem nyilatkozhatok, magánemberként pedig megtartom a véleményemet.

– Jogász végzettsége is van, így mondhatni, akad menekülő útvonala...
– Sohasem gondoltam, hogy egyszer civil leszek, egyszerűen azért végeztem el a jogot, mert úgy vélem, egy szint fölött már alapos jogi ismeretekre is szüksége van egy rendőrtisztnek.

– Hogyan tovább?
– Maradok Siófokon. Minden ideköt, egy csodálatos társ, a családom, a leendő munkám – és most már a múltam is.