Kék hírek, bulvár

2015.05.07. 09:29

Lezárt nyomozás: viperával gyilkolt a 18 éves férfi

Befejezték a nyomozást a viszi emberölés ügyében a rendőrök, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészségnek.

K. G.

Befejezték a nyomozást a viszi emberölés ügyében a rendőrök. Ahogyan arról beszámoltunk, tavaly november 18-án este otthonában holtan találtak egy idős asszonyt, aki gyilkosság áldozata lett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága egy 18 éves férfi ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt folytatott eljárást, amelyet most vádemelési javaslattal zártak.



A nyomozás során beszerzett adatok alapján rövid időn belül a nyomozók látókörébe került a helybeli fiatalember. A 18 éves férfit a rendőrök 2014. december 2-án elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. A férfi többszöri kihallgatását követően beismerte tettét. Őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását, amelyet a Kaposvári Járásbíróság 2014. december 4-én elrendelt.

Tisztázódott, hogy a férfi korábbról már ismerte a sértettet, tervezett új munkahelyére történő elutazásához pénzre volt szüksége. Remélte, hogy az idős nőnél készpénzt talál. Tudta, hogy a néninek nem volt kutyája, ami hátráltatta volna bűncselekmény elkövetésében, ezért esett rá a választása. A beszerzett szakértői vélemények és az elvégzett nyomozati munka során kiderült, hogy Sz. Balázs a bejárati ajtónál a korábbi vallomásával ellentétben nem egy vascsővel, hanem egy teleszkópos fém bottal (viperával) brutálisan bántalmazta, többször nagy erővel megütötte a 70 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe. A fiatalember ezután értékek után kutatott lakóházban, ahonnan készpénzt lopott el. A gyilkos fegyvert szétszerelte, darabjait különböző helyeken elrejtette, de annak részeit a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik