Kék hírek, bulvár

2016.11.24. 11:32

Négyen estek a Balatonba - még épp időben jött a segítség

Négy férfi esett egy csónakból a Balatonba Siófoknál, szerencsére időben érkezett a segítség, így mindnyájan megúszták a kalandot.

Sonline

– A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére bejelentés érkezett, hogy Siófoknál, az Aranypart előtti vízterületen egy csónakból többen a vízbe estek – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. – Olasz Gergely főtörzsőrmester azonnal a helyszínre indult. A parttól mintegy 1200 méterre, a 4,8 méteres vízmélységnél egy csónakot talált, ahonnan a horgászok kihajolva két embert tartottak, hogy ne süllyedjenek el, mivel kiemelni nem tudták őket. Elmondták a rendőrnek, hogy rajtuk kívül még többen is lehetnek a vízben. Ekkor a vízirendőr rögtön a 100 méterrel távolabb lévő felborult csónakhoz sietett, ahol ketten próbáltak a csónakba kapaszkodni, de egyikükkel már beszélni sem lehetett és kezdett elmerülni a Balatonba.



– Az egyenruhás mindkettőjüket a szolgálati kisgéphajóba emelte, majd a horgászok segítségével a másik két embert is kihúzta a hideg vízből és a kikötőbe vitte őket – közölte az SMRFK. – A négy férfi annyira kihűlt, hogy a mentőszolgálat munkatársai ellátásukat követően mindannyijukat kórházba szállították.

Ezek is érdekelhetik