Akiknek szűk a négy fal között

Útjaikat nem elsősorban a rengeteg látnivaló miatt irigyelte a köznép, sokkal inkább a hivatalos túrák anyagi haszna miatt. Fa szappan, orkánkabát, magnó- és videokazetták, pornófilmek, márkás cigik, pólók és farmerek – egy ügyes sofőr mindig megtalálta azt a zugot a kamionban, mely elkerülte a fináncok figyelmét, majd leadta áruját kedvenc butikosának.

A rendszerváltással aztán jócskán csökkent a szakma renoméja, amióta kinyíltak a határok, ezer és egy más módja lett a világ bejárásának. Persze azért mindig akadnak, akik a más sofőrökénél nagyobb pénz, a kisebb-nagyobb üzletek, vagy egyszerűen csak a szabadságvágy miatt el sem tudják képzelni életüket a sztrádák királyai nélkül.
– Sokat változott a világ, ma már csak az megy kamionosnak, akinek szűk odahaza a négy fal között – mondja Ferenc, egy Ferrari-vörös Scania sofőrje a Nagybajom melletti országúti pihenőben, ahol ebédelni állt meg szombaton dél körül. Némi gimnasztika a csendes havas esőben, egy cigi – a fülkében még véletlenül sem gyújt rá –, majd előkerül egy némileg dermedt gyorséttermi szendvics. – Általában meleget eszem – teszi hozzá a kecskeméti illetőségű kamionos, aki éppen Rijekából visz fuvart Simontornyára –, de most csak erre van időm. Kirakodás után majd bekapok valahol egy levest.

Ferenc 1983-ban „pattant nyeregbe”, előbb Ifával, majd a mindenki által ismert méregzöld Rábával – Edével, ahogyan a győri gyár egykori igazgatója után a magyar kamionokat becézték – járta eleinte a szocialista országokat. Nyugatra csak a rendszerváltás után mehetett.
– A mai modern kocsikhoz képest a Rába igencsak fapados volt – emlékszik vissza a hőskorra –, beázott, egy komolyabb dombra szinte úgy kellett feltolni, ám az Ifa után úgy éreztem, mintha egy luxusautó volánja mögé ültem volna. Utóbbi ugyanis hetven kilométer felett nem nagyon ment: képzelje el, milyen kaland volt eljutni Leningrádig...

Történetekből persze ma sincs hiány, bár manapság már komolyabb problémákkal kell szembenézniük a kamionosoknak. Bűnözőcsoportok szakosodtak a kocsik ki-, rosszabb esetben elrablására, de még egy ártatlannak tűnő országútszéli légyott is sokszor komoly kockázatot jelent.
– Volt olyan kollégám, akinek egy nagy sztrádaparkolóban rámolták ki a pótkocsiját, amíg ő a kabinban egy éjszakai pillangóval hetyegett – szól közbe a magát Maci Lacinak nevező, valóban mackós küllemű sofőr, aki beszélgetésünk közben parkol le a pihenőben. – Képzelheti, hogyan tudta magát kimagyarázni a cégénél...

– A kurvákkal amúgy is vigyázni kell – jegyzi meg Ferenc. – Persze sokan vannak, akiknek se kutyájuk, se macskájuk, de még ők is csúnyán ráfaraghatnak, ha összeszednek valamit. De akit otthon várnak, jobb, ha nem kísérti a sorsot. Ahogy mondani szokták: minden hazatérés után egy nászéjszaka jön. Ha benyal valamit az ember, mire hivatkozik? Meg aztán régen maximum tetű vagy valami enyhébb, inkább csak kellemetlen nemi betegség ragadhatott a sofőrre. Az aids, a hepatitisz korában viszont durva véget érhet egy gyors aktus...

Az elmondottak után szinte természetes, hogy a pihenőhely örömlánya ezúttal dolgavégezetlen marad, amikor a két sofőr visszakászálódik a fülkébe, s elhúz Kaposvár irányába.
– Ha menni kell, akkor mindegy, milyen nap van – állítja immár a Kadarkút előtti kamionos pihenőben kávéját szürcsölve egy siófoki sofőr. – Ha olyan a fuvar, a cég még az esetleges büntetést is benyeli, amit a pihenőidő be nem tartásáért vagy a kamionstop alatti menetért kap az ember.
– Csak ha normális a főnököd – szól közbe egy veszprémi illetőségű kamionos. – Legtöbbször viszont azt mondják, vidd az árut, érj le ennyi és ennyi idő alatt. Igaz, hogy hivatalosan nem mehetsz annyit, s a tachográf (a kamion „fekete doboza” – a szerző) alapján simán lebuktat bárki, menned kell. Ha elkapnak, fizetsz. Nagyon nem lehet reklamálni, mert sok az eszkimó és kevés a fóka...

– Nem is tudom, melyik a rosszabb – elmélkedik a siófoki sofőr. – Ha széthajtod magad: nem jó. De nyáron talán még rosszabb a hétvégi stopok idején: állsz két napot a semmi közepén. Vagy karácsonykor. A család az ajándékot bontja odahaza, a sofőr pedig áll a török-bolgár határon a dugóban. Lehet, hogy egészen szilveszterig...

Egymillió személykocsi okoz annyi kárt, mint egy megrakott kamion

Magyarországon rohamosan nő a nehéz tehergépkocsik száma. 1990-ben még csak 2900 magyar rendszámú, tíz tonnánál nagyobb teherbírású teherautó döngetett a hazai utakon, számuk ma már meghaladja a 11 ezret. Emellett közel másfél millió külhoni kamion szaggatja a magyar aszfaltot – csak az uniós csatlakozás hatására mintegy 30 százalékkal ugrott meg a nemzetközi közúti teherforgalom hazánkban. Átlagosan minden hatodik-hetedik másodpercben átlépi a magyar határt egy teherautó. Egy tanulmány szerint egy megrakott, 44 tonnás kamion annyi kárt okoz az úttestben és a parkolókban, mint egymillió személyautó.