Közélet

2008.01.13. 00:20

Macskajaj után megpihen a páva

Bulival ért véget a megye hete, a hagyományok szerint a megyebállal. Szombaton este mindenki ott volt, aki számít, és aki számítani akar. Az előbbiek a hosszúkás VIP-asztaloknál, a többiek 9, vagy 10 fős kerek asztaloknál kaptak helyet.

Kolumbán Tünde

610 megyebeli előkelőség váltott jegyet a somogyi farsangi szezon legelső és legnagyobb báljára, amire bő egy hónap alatt az összes jegy elkelt. Úgy tűnik, hogy a megyebál nemcsak a kaposvári Dorottya szállót nőtte ki, hanem négy év után a siófoki Azúr Hotelt is. A szervezésért felelős Sárdi Árpád, a megyei közgyűlési alelnöke azt mondta: 8-900 jegyet is el tudtak volna adni, ha lenne akkora terem, ahol ennyien elférnek.

A báli belépő 15 ezer forintba került, amiért előételnek libamájat, míg levesnek gyöngytyúk eszenciát ehettek a vendégek. Meleg előételként a sürgölődő 65 pincér grillezett balatoni fogasderekat tett az asztalokra, majd szusszanásnyi idő elteltével erdei gombával töltött borjútekerccsel fokozták az ízorgiát.
Szóládi Péter konyhafőnök igyekezett úgy összeállítani a menüt, hogy a hölgyek és az urak is kedvüket leljék a különleges étkekben. Nem is találtak kifogást, egyetlen gondjuk a mennyiséggel akadt. Többen panaszkodtak arra, hogy az este tizenegytől feltálalt desszertet a bőséges adagok miatt a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták magukba erőltetni.

A konyhán már két nappal korábban megkezdték az előkészületeket, szombaton reggel óta sürögtek a szakácsok. Ilyen körülmények között a személyzet valószínűleg nem ujjongott örömében, amikor Havas Henrik kitalálta, hogy újságírói kíváncsiságát az üres tányérok között elégítené ki. Míg a vendégek báloztak, a szállodában pihenő "tanár úr" az Azúr konyhájában nézett körül.

Általánosságban kijelenthető, hogy a női ruhák színe a korral sötétedik. Ennek megfelelően Suchman Tamás fiatal felesége például krémszínű estélyiben mulatott. Néhány extravagáns, valódi és „utángyártott” idomokat egyaránt megmutató estélyi kivételével úgy tűnt, a hölgyek még mindig a klasszikus, földig érő darabokra esküsznek. A bordó színben pompázó középkorú asszonyok Sárdi Árpád alelnök fia barátnőjének - szóhasználatukkal élve - királylányos ruháját irigyelték.

Lassan indult be a buli, az elején nem volt valami fergeteges hangulat. A kezdeti nehézségek ellenére a táncparkett aztán mégis megtelt. A tabi Schmidt Jenőt Takács Tamás Pocsolyába léptem kezdetű nótája hamar lesöpörte a parkettről. Somogy egykori elsző számú kisgazdája, Barkóczy Gellért azonban egy fiatal, mini ruhás hölgy kíséretében tovább ropta, csakúgy mint Horváth Gyula, a balatoni hajózás mindig visszafogott vezére. 

Szülinaposok bálja

Sárdi Árpád a köszöntőjében jelentette be, hogy Balázs Árpád siófoki polgármester betöltötte az 50. életévét. Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke csak ezután mert előhozakodni saját kerek évfordulójával. Elmonda, korábban azért nem állt elő azzal, hogy vasárnap 40 éves, hogy nehogy megvádolják: csap magának egy méretes születésnapot.

Feltűnően sok volt a huszas éveiben járó fiatal. Egy csípős nyelvű lányt az vonzott a Megyebálra, hogy megnézze, milyen ruhákban vonulnak fel a nők. Mindezt azért, hogy utána legalább egy napig nevethessen a sznob embereken.

A vendégek egyébként ma, miután felkelnek, az Azúr wellness részlegén mulatják az időt.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!