Közélet

2008.04.14. 10:37

A wellness áldozata

Egyre kisebb az igény a lovardák kínálatára a Balatonnál, pedig a lovasturizmus a 90-es években még virágzott a tónál. A német vendégek tömegeinek elmaradásával aztán a lovardák száma is csökkent.

Kolumbán Tünde

A kárvallottak közül van, aki azt mondja: a lovasturizmus a wellness szállodák áldozata lett, hiszen a Balaton-parti négycsillagos hotelek tulajdonosainak az az érdekük, hogy a kapukon belül tartsák a vendégeket, s minden szolgáltatást ott vegyenek igénybe. Más viszont belátja, hogy a lovassport drága hobbi, amit jelenleg csak kevesen tudnak megfizetni. Szántódpuszta így is kedvelt maradt a turisták körében, igaz sok látogató csak nézelődik. 

A lovassport drága hobbi, és ha nincs rá elegendő kereslet, a lovardák nem tudnak miből fejleszteni. Ez is az egyik oka annak, hogy a balatoni lovastanyák  egy részének kínálata ellaposodott. Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnöke  azt mondta: ennek az idegenforgalmi ágazatnak a fejlesztésére utoljára az ezredfordulón volt lehetőség, azóta pályázatok sincsenek. Nem jönnek már akkora számban azok a családos német vendégek sem, akik a lovastanyák forgalmának nagy részét jelentették.

A lovardatulajdonosok közül van, aki azt mondja, hogy a lovas-turizmus a wellness-szállodák áldozata lett, hiszen a tóparti négycsillagos hoteleknek az az érdeke, hogy bent tartsák a szállóvendégeket a kapukon belül, és minden szolgáltatást ott vegyenek igénybe. Az üdülési csekkel nyaraló belföldi turista pedig örül, ha a bónoknak köszönhetően egyáltalán eljuthat egy wellness-hotelbe. A kerítésen kívülre ritkán vágyakoznak azok, akiknek a kinti szolgáltatások megfizetésére már nem telik.

Szántódpusztán a beteg gyermekeket is várják

A Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ évtizedek óta fogathajtóver- senyek és lovasbemutatók színhelye. Horváth Piroska, a komplexum vezetője azt mondja: náluk még van érdeklődő a lovas programok iránt, igaz, nem tömegével. Beteg gyerekeknek terápiás lovaglást tartanak. Bálint László egykori fogathajtó bajnok nagy türelemmel tanít lovagolni mindenkit. A központ igazgatója szerint sok múlik az edző hírnevén, hiszen a vendég számára nemcsak a ló, de az oktató is vonzó lehet.

– Az a réteg, amelyik valamikor családostól eljött, már hiányzik. A Balatonnál manapság nyaralóknak nincs igényük a lovaglásra – mondta Kersák György siófoki lovardatulajdonos. – A lovassport drága hobbi, kevesen tudják megfizetni.

Lóska János úgy látja: mégha nem is származik belőlük magas profit, a gyerekeknek mégis meg kell adni a lehetőséget, hiszen közülük nőhet ki az a vendégkör, amelyik később majd pénzt tud adni a lovaglásért.
– A lovasturizmus önmagában ma már nem kuriózum – állítja Vörös Gyula szóládi polgármester, akinek hobbija a lótartás és a fogathajtás. Szerinte az attrakciókat egymásra kell építeni, mert való igaz, hogy csak egy fogathajtó- vagy főzőversenyért már nem rajonganak a turisták, akiknek arra van szükségük, hogy egy rendezvény alkalmával mindenből kaphassanak egy kicsit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!