Közélet

2008.06.18. 08:27

Nagyon drága a dízel, trauma a betegszállításban

A betegszállítók hadilábon állnak a szerencsével. Somogyi szakemberek szerint a kisebb vállalkozások közül több csőd közeli állapotba juthat.

Harsányi Miklós

Bődör József, a kaposvári Pannon Mentő Kht. ügyvezetője és egyben az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) tagja kérdésünkre azt mondta: a kisebb szolgáltatók súlyos anyagi gondokkal birkóznak. Ezt azzal magyarázta, hogy a néhány szállító járművet fenntartó cég képtelen kellő hatékonysággal működni. A csökkenő állami kifizetésen kívül az iszonyatosan megdrágult gázolajár súlyos traumát jelent számukra. Szerencsére Somogyban még nincs zavar a betegszállításban.  

– Akárcsak régebben, most is a finanszírozásra vezethető viszsza a probléma – fejtette ki a szakember. – Kilométerenként nagyjából száz forintot kellene kapnunk, ehelyett májusban 92 forintot számfejtettek. Az országos keretösszeg kötött; ezzel szemben több a munkánk, a bevétel viszont nem emelkedett jelentősen. Amióta április elsejétől a vizitdíj megszűnt, havonta közel tíz százalékkal több beteget szállítunk el a megyében.

A mentést és a betegszállítást idén januárban választották szét. Az anyagi gondok nem először kerültek az érdeklődés középpontjába. Február végén arról szóltak a hírek, hogy a kevésbé tőkeerős vállalkozások nehezen bírják a versenyt. Jó pár vállalkozás hitelből vásárolta az üzemanyagot. Már akkor több szakember megkongatta a vészharangot: hazánkban leállhat a betegszállítás, ha nem találnak sürgősen megoldást a kialakult nehézségekre.

Új szakértői bizottság két héten belül

Két héten belül szakértői bizottságot kíván létrehozni az egészségügyi minisztérium, az OBSZ és az egészségbiztosítási pénz- tár – tudtuk meg Bődör Józseftől. A csapat, amelyhez a tervek szerint több mentőorvos, egészségügyi közgazdász is csatla- kozik, igyekszik modellezni a következő hónapok feladatait. S ezzel együtt a finanszírozás- sal kapcsolatos kérdésekben próbál naprakész, hatékony tanácsokat adni.

Bődör József úgy tudja: Somogyban jelenleg nincs fennakadás a betegszállításban. A három OBSZ-vállalkozásból kettő új gépkocsit helyez szolgálatba. A kaposvári kórház valószínűleg a nyár derekán szerez- het be egy járművet, a Pannon Mentő a héten állította csatasorba a szállító járművet.

– Még viszonylag kiegyensúlyozott keretek között működünk – jegyezte meg az ügyvezető. – Az utóbbi hónapok gázolajár-robbanása viszont padlóra küldte szinte az egész szakmát. Sokan az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak. Miközben azért rimánkodunk, hogy végre elérjük a százforintos kilométerpénzt, addig a valóságban igen távol állunk a 120 forintos önköltségtől. 

-->

Ezek is érdekelhetik