Szalmaözvegy históriák

A Somogyi Hírlap 1904. augusztus 7-i száma szerint ,,Állandó rovat lehetne ez ilyenkor nyáron, ha a családi élet határait érintő szalmaözvegy históriák megírásához különös óvatosság nem kellene. Azt a farizeus közmondást, hogy »ki az ördög szeret nyáron...?« kétségtelenül a szalmaözvegy férjek találták ki nyaraló feleségeik megnyugtatására és félrevezetésére.” Hogy mennyire nem így van, álljon cáfolatul az alábbi történet!

Kaposvár egyik köztiszteltben álló derék úriemberének felesége fürdőhelyre utazott, hogy hat héten át élvezze az ózondús levegőt, de még az ,,édes búcsúcsók cuppantása” közben szigorúan meghagyta élete párjának, hogy ne feledkezzék meg férji kötelességéről! Ezért hetente egyszer látogasson el ,,epedő kisfeleségéhez, ki szivszorongva várja, mikor ölelheti már az ő egyetlen urát; második, hogy  itthon is mindig őrá gondoljon, szive  mindig érte dobogjon és ne áldozzon az ő távollétében Bakhus, vagy Vénus, vagy más csunya istenek oltárán, ámbár ezt fel sem tételezi róla.”



A férj természetesen ígért és fogadott mindent, és biztosította feleségét arról, hogy minden figyelmeztetés nélkül is tudja kötelességét, és természetesen nem feledkezik meg róla. Az asszony nyugodt szívvel elutazott. A férj, aki  a rossz nyelvek szerint legénykorában sok áttombolt éjszakával színezte napjait, most, hogy átmenetileg visszanyerte szabadságát, visszagondolt a hajdani boldog időkre. Az állomásról hazaérve megakadt a szeme a szobalányon, akinek addig észre nem vett szépségét most hirtelen felfedezte. De nem volt szerencséje, mert a szobalány azon ritka kevesek közé tartozott, aki ellenállt, sőt az erőszakoskodó férj egy nyaklevest is kapott tőle. Ám ennél súlyosabb csapásként hatott ,,hűséges lelkére” a szolgáló bejelentése: azonnal elhagyja és mindent megír a nagyságos asszonynak.

A ház urát azonban nem akármilyen fából faragták. Úgy gondolta, ha az ember jól akar kijönni a történtekből, jobb elébe menni a dolgoknak, mint kullogni utánuk. Így aztán a fürdőző feleség másnap kézhez vett két levele közül az egyiket hősünk írta. 
,,Kedves Feleségem! Epedve gondolok reád az elhagyatottság, e sulyos megpróbáltatás nehéz napjaiban. Bánatomat nem enyhiti semmi, csak az a tudat, hogy te jól érzed magad és kellemesen üdülsz élvezve a fürdői életet, stb. Csókol számtalanszor, ki mindig a tied.

U.i.: a szobalányt tegnap kidobtam, mert oly bizalmasan kezdett velem szemben viselkedni, minőt egy jó férj meg nem engedhet..”
A másikban – amelynek szerzőjét nem nehéz kitalálni – ez állt:
,,Édes nagysága! Csókolom a kezeit, de értesítem, hogy már nem vagyok ott, mert a nagyságos úr nagyon illetlenül kezdett velem szemben viselkedni, pedig én tisztességes leány vagyok. Ha szobaleánynak is teremtett az isten, stb. Kezeit csókolja: Juczi”

Nézi az asszonyka a leveleket nézi, de nem tud eligazodni rajtuk. Végül írt egy levelet a férjének, hogy helyesen cselekedett, viselkedjék máskor is oly szolidan, a jövő héten pedig látogassa meg őt. Ezt követően összecsomagolt és hazautazott. Úgy intézte a dolgot, hogy éjszaka érkezzen meg. A kocsival a lakásra hajtatott, de ott minden zárva volt. Hiába kopogott, csöngetett, a (jó)madárka kirepült a kalitkából. Ez a helyzet nagy lelkierőt kölcsönzött neki: elindult, hogy felkeresse azokat a helyeket, ahol még soha nem járt, de amelyekről feltételezte, hogy ott a férjére bukkanhat.

Hamarosan meg is találta egy másik szalmaözvegy és két olyan hölgy társaságában, akiknek nem szokás bemutatkozni. Nem is mutatkozott be, hanem látványosan betoppant. A férj elsápadt, közben a társa aggódó kárörömmel mosolygott. A hölgyek nem értették a dolgot, de rögvest megvilágosodott előttük minden: a feleség megragadta a férjét, aki hebegve mentegetődzött. Majd éktelen visítás után csattant egy pofon, aztán még egy. A folytatásról nem szól a krónika.