Közélet

2010.03.24. 07:54

Törvényre hangolva: magánügy, mire költik a segélyt

Több, mint harminc somogyi önkormányzatnál talált a törvény betűitől eltérő segélyezési gyakorlatot a regionális közigazgatási hivatal. A gadácsi eset után nézték át a helyhatóságok gyakorlatát.

F. Szarka Ágnes

Hoffmanné Németh Ildikó a Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője azt mondta: – Szakmai véleményünket az érintették elfogadták, így ma már megyénkben egyetlen önkormányzatnál sincs feltételhez kötve a segélyezés.  Közel egy évvel ezelőtt országos ismertségre tett szert Gadács egy helyi rendelet miatt: csak az kaphatott rendkívüli szociális segélyt, aki művelte a kertjét, nem dohányzott, nem járt kocsmába. Az egyik elutasított kérelmező a bírósághoz, az pedig az alkotmánybírósághoz fordult. A legfőbb grémium kimondta a verdiktet: a helyi rendelet alkotmánysértő.*



Most az ország másik szegletében, Jászárokszálláson kötik kertgondozáshoz és eboltáshoz a rendkívüli segélyezést.
Somogyban azonban ma már mindenütt törvényes a gyakorlat. – Nálunk viszonylag ritkán kérnek rendkívüli segélyt, az odaítélését nem kötjük feltételekhez és nem szabályozzuk, hogy mire költik – mondta Nyitrai István Bőszénfa polgármestere. – Az előfordult, hogy nem pénzben, hanem természetben – tűzifában, építőanyagban, kinek mire volt szüksége – kapták meg az érintettek. Sőt! Esetenként kérem a számla bemutatását.

Megkérdeztük Szabó Lászlót, Gadács első emberét is, hogy a rosszul sikerült segélyezési gyakorlat után, most mi a helyzet a településen.
– Aki kér segélyt, az kap – mondta Szabó László, – nem tudunk mást tenni. Két-, háromezer forintot adunk, a havi egy, két igénylőnek. Az utóbbi időben, a hosszúra nyúlt hideg tél miatt az átlagosnál többen kértek tűzifára pénzt az önkormányzattól.
Batéban is a helyi rendelet szabályozza a feltételeket és a képviselő-testület dönti el a jogosultságot. – A jövedelem nagyságától, a rászorultságtól illetve az egyéb támogatottságtól függ a rendkívüli segély összege – tájékoztatta portálunkat Zsalakó Ernő polgármester. – Havonta 3-4 segélykérelmet bírálnak el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!