Félelmetes a műsor, kártékony állat ellen jó a magyar celeb

Tévéadással és celebekkel riasztja a borzokat egy csokonyavisontai gazda. Akciója hatott; a kereskedelmi tévék megmentették Papp László csemege kukoricáját. A dél-somogyi kertekben zajló folyamat persze egyáltalán nem ilyen vicces: a falun élők többsége ugyanis mára feladta: ma már inkább nem műveli földjét, nem tart állatot, mert képtelen megvédeni a négylábú és kétlábú kártevőktől.

– Kiölték az emberből a föld szeretetét; a termény szabad prédája lett mára vaddisznónak, szarvasnak, borznak, s amit a négylábúak meghagynak, azt viszik a két lábon járók – mondják keserűen dél-somogyi gazdák. – Nem hogy kultúrnövényt, de még erdőt sem érdemes ma már telepíteni. A csokonyavisontai Papp László is mindent megpróbált, hogy megvédje a terményét. – Körbekerítettem a kertem – szögesdrót, vasúti talpfák – de amikor száz szarvas megindul, ez meg se kottyan nekik – mondja. – Saját szememmel láttam: néhány állat megsérült ugyan, de pillanatok alatt szétszedték a kerítést.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Mónika show-val védekezik a vadak ellen
[/caption]
Csemege kukoricájára a borzok vetettek szemet. Éjszakát virrasztott szomszédjával felváltva, hogy elriassza az állatokat. Kevés sikerrel. – Egyetlen éjszaka 256 fej kukoricámat törték le – mondja. – Okos állatok, jeleznek egymásnak. Válogatósak is: csak akkor jönnek, ha már tejes a szem. Már majdnem feladtam, aztán megérkezett a nagy ötlet. Tévét és rádiót állítottam a kukoricásba, és a fények-hangok végre hatottak.

A gazda azóta is minden este kitalicskázza az öreg Colorstart, vezetékestől, antennástól a veteménybe. Azt mondja, ő is tudja, hogy ezzel csupán csatát nyert. A háborúban a gazdák vesztésre állnak. Az erdőket bekerítik, a szántóföldeket villanypásztor védi, a vad pedig arra indul, ahol táplálékhoz jut, azaz a falu felé.

– Az ember dolgozik, aztán amire beérik, más élvezi – mondja a gazda. – A szőlőmmel én is így jártam. A végén kivágtam az egészet, a földet műveletlenül hagytam. A szőlőhegyre régen a csősz be sem engedett idegent, ma bárki szabadon jöhet-mehet. Abban a dűlőben, ahol a mienk is van, valaha 120 gazda művelte a szőlőjét. Mára hárman maradtak.

– A falu mindig egyet jelentett a gazdálkodással. Ehhez képest, ha az ember ma végig megy a hátsó udvarok mentén, összedőlt disznóólakat és istállókat, műveletlen földeket lát mindenütt. Még az olyan nagyközségben is, mint a mienk – mondja a szintén csokonyavisontai Laki Dezső. – A négylábú és kétlábú tolvajokkal szemben nincs menekvés, tehetetlenek vagyunk. Elment az emberek kedve az egésztől. Olyan területek parlagosodtak el mára, amelyek korábban mindig művelve voltak.



Laki Dezső azt mondja: ő harminc tyúkot tartott, míg el nem kezdődött a rókainvázió. – Ötösével vitték ki a baromfit az udvaromból, hát inkább levágtuk a maradékot, s azóta nem tartunk baromfit. Hasonló folyamat ment végbe mára szinte minden portán, csak az egyik helyen borznak, a másikon szarvasnak, a harmadikon tolvaj gazembernek hívják a kiváltó okot.

A gazdák kétségbeesettek és indulatosak. Úgy érzik: a kétlábú károkozók büntetlenül azt tehetnek kertjeikben, amit csak akarnak. A négylábúakat pedig a természetvédelmi törvények miatt nemhogy elpusztítani nem szabad, de lassan már elriasztani is csak úgy lehet, ha az nem okoz számára traumát.