Közélet

2011.08.12. 17:44

Fújtak a toleranciának, háromszáz sofőrt állítottak meg Nagybajomban

Az ittas járművezetők kiszűrésére újfajta vizsgálatot hajtottak végre pénteken a rendőrök. Somogyban először Nagybajomban próbálták ki a szisztematikus légalkoholszondás ellenőrzést.

Harsányi Miklós

Közlekedési rendőrök sokasága tűnt fel pénteken Nagybajom központjában, ahol a körforgalmat elhagyó összes járművezetővel megfújatták a szondát.
– Természetesen semmit nem jelzett a készülék – magyarázta Roth Erik nagybajomi pedagógus. – Ön- és közveszélyes, ha valaki ittasan ül a volán mögé. A sofőröknek egy csepp alkoholt sem szabad fogyasztaniuk, lényeges, hogy ezzel mindannyian tisztában legyenek.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A teherautókat is megállították
[/caption]

A járművezetőket egymás után állították le a rendőrök. A készülék rendkívül érzékeny, hallottuk a helyszínen egy szakembertől. Még az indulás előtt felhörpintett kis pohárnyi sört is rögtön jelzi. Autósok, motorosok – köztük kanadai – mellett a profi pilóták sem maradtak ki a szondázásból. Az autóbuszvezetőkön kívül teherautósokat is megállítottak, amit Nagy Péter sem vett zokon. A 42 éves kamionos szerint akinek nincs félnivalója, az higgadtan fogadja a rendőri vizsgálatot.
– Somogyban először tartottak úgynevezett szisztematikus légalkoholszondás ellenőrzést – tudtuk meg a helyszínen Pálné Gergely Mónikától, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) szóvivőjétől. Ez annyiban tér el a véletlenszerű ellenőrzéstől, hogy az összes járművet megállítják a rendőrök. A szóvivő nemzetközi tapasztalatokra utalva megjegyezte: elsőként a skandináv országokban kezdték el alkalmazni ezt a módszert, amelyet később egyre több ország vett át.



Közlekedési szakemberek szerint meglehetősen gyors és igen hatékony az eljárás. Ezt a pénteki nagybajomi vizsgálat is alátámasztja: negyvenöt perc alatt 300 személyt vizsgáltak meg a rendőrök. Ezúttal két személy bizonyult ittasnak. Úgy tudjuk, egy járművezető, illetve egy kerti kistraktor vezetője fogyasztott alkoholt. Ez utóbbi személy állítólag egy kis fröccsöt ivott még az indulás előtt.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az új készülék még érzékenyebb
[/caption]

Isznak és vezetnek

Somogyban az elmúlt években a balesetet okozók 15-20 százaléka volt ittas – hangzott el a helyszíni tájékoztatón. Megtudtuk: 2010-re ez a mutató 12,5 százalékra visszaesett. Idén – január elsejétől péntekig – 336 baleset történt a megye útjain, amelynek 15,2 százalékát ittas személyek okozták. A rendőrségi kimutatás szerint 51 személy sértette meg a szabályokat.

Ezek is érdekelhetik