Közélet

2011.11.27. 15:30

Magyarországi Zsidókért díjat kapott Suchman Tamás

Sokat tett azért, hogy az emberek, felekezetek között erősödjön a párbeszéd, de a vészkorszak áldozatai emlékének megőrzése és a Somogy megyei zsidó temetők fenntartása, illetve felújítása érdekében is tevékenykedik.

Vigmond Erika

Vasárnap adták át Budapesten a Magyarországi Zsidókért díjait. Feldmájer Pétertől, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnökétől megtudtuk: az idén négyen kerültek a kitüntetettek közé. Köztük Suchman Tamás is, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány felügyelőbizottságának elnöke, aki évekig a MAZSIHISZ alelnöki tisztségét is betöltötte.

1995-től privatizációs, majd ipari miniszter volt. 2007 januárjában a Balaton Fejlesztési Tanács elnökévé választották, 2009-től pedig az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztosként dolgozott. Sokat tett azért, hogy az emberek, felekezetek között erősödjön a párbeszéd, de a vészkorszak áldozatai emlékének megőrzése és a Somogy megyei zsidó temetők fenntartása, illetve felújítása érdekében is tevékenykedik. Motorja annak a munkának, ami életben tartja a magyarországi zsidóság kultúráját, hagyományait.

Suchman Tamás telefonos érdeklődésünkre azzal kommentálta az elismerést: „Itt születtem Marcaliban, itt élek Somogyországban és itt kívánok maradni a tízmillió magyarságért, a hazáért.”



Díjat vett át még Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, aki hosszú évek óta tevékenykedik a megyében található zsidó temetők helyreállításáért, megóvásáért is. Elismerték Rosinger Oszkár, a Karcagi Zsidó Hitközség nyugalmazott elnökének munkáját a vallásos zsidó élet felvirágoztatásáért, s akinek nevéhez fűződik a karcagi zsinagóga teljes felújítása, illetve a zsidó temető gondozása is. Az Amerikában élő Dávid Moskovits rabbi a magyarországi zsidó oktatásért, a zsidó ifjúság neveléséért, a magyar zsidóság hagyományainak megőrzéséért kapta a kitüntetést.
Feldmájer Péter pedig azzal zárta a kitüntetések átadását: „Az a legjobb mai napban, hogy jó embereknek tudtunk díjat adni, s ez jó érzés a mai világban.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!