Közélet

2011.11.24. 07:33

Újratervez félúton a kormány, oda-vissza költözik a hivatal

Beköltözött a közelmúltból múzeumként ismerhető volt vármegyeházára, s a minap visszaköltözött a kaposvári megyeházára a megyei önkormányzati köztisztviselők egy része.

Balassa Tamás

Ha hozzátesszük, hogy néhányan vélhetően harmadszor is költöznek majd, vissza a múzeumba, ne csodálkozzunk, ha a munkavállaló akkurátusan összeállított doboz mellett ülve várja a kiszámítható jövőt. Mindezek után aggódva kereshetnénk a rendszert a nagy somogyi közigazgatási költözőshowban, kételkedve a tervezés pontosságában. Pedig a tervek érthetőek voltak. Ám az év elején intézményfenntartásra berendezkedő megye kezdett költözni, és a minapi döntés után egy területfejlesztő megye fejezte be a költözést.

Januárban egy kilencvenes létszámú megyei apparátus, és annak közgyűlése döntött úgy: olcsóbbak lesznek a somogyiak számára, ha a 350-400 embernek is alkalmas megyeháza helyett összehúzzák magukat a múzeumi dolgozókkal. Akik emiatt kiszorultak „A'' Közjónak” emelt klasszicista épületből, azok a Fő utca 101-es volt nyomdaépületében kaptak helyet, ez az épület elkészül egy hét múlva, tájékoztatott szerdán Vörös Tamás megyei főjegyző. A Fő utca 10-es múzeumban egy-két hét múlva folytatódhatnak a munkák, melyek kifizetése a megyék ismert – s a kormánykommunikáció miatt épp emiatt államilag megoldott – anyagi helyzete miatt akadozik információnk szerint. A megyék saját bevétele még a négyezer alkalmazott bérfizetésére sem elegendő Gelencsér Attila elnök minapi nyilatkozata szerint, de ezt erősíti az önhiki-pályázatokra utaltság, és a dolgozói juttatások olykori késedelmessége is.



Az év közben hozott kormánydöntés átírta a 195 millió forintos, s már rövid távon megtakarító megyei költözés logisztikailag amúgy is összetett elképzelését. Vörös Tamás elmondta: a változások mélységükben az 1990-es folyamatokhoz hasonlíthatók, de azok a mostaniaknál lassabbak voltak. Most nagy kihívás, hogy az oda-, majd visszaköltözött közoktatási szakemberek segítsék a megyei intézményátadás gördülékenységét.

-------------------------------------------------------
Diákok pakolnak, hivatalnokok költöznek a múzeumba
Beszavazásra kiköltözés - önkrományzat jö, múzeum megy
Európa legdrágább csontrakára helyett olcsóbb a közhivatal
Múzeumot foglalhat a megye, kormányhivatal a dominó elején
--------------------------------------------------------

Eldőlt: a megyei-kormányhivatali ad hoc átadó bizottság nem fejezi be a munkáját december végén. A munkatársak pedig egy-két hónapig „átdolgozva” segítik a két hivatalt, nehezen mondható meg ugyanis, melyiknek lesznek végül az alkalmazottjai. Közoktatási, szociális és egészségügyi jártasságú köztisztviselőre a területfejlesztésben is szükség lehet majd. Ahhoz azonban egy kormány- és egy parlamenti döntés még mindig hiányzik, hogy kiderüljön: a területfejlesztő megye mekkora költségvetéssel, s benne milyen feladatokkal és hány arra alkalmas köztisztviselővel gyűrheti föl az ingujját a nagy lokális területfejlesztés előtt.

S végül a kaposváriaknak egy jó hír: az új megyei önkormányzat folytatni kívánja a múzeumépület 2000-ben részlegesen befejezett, milliárdos felújítását pályázattal, így megépülhet a parlagon lévő múzeumudvar szabadtéri színpada is akár.

Százharmincas bővülés után elbocsátások?

A somogyi kormányhivatal összlétszáma a januári alapításkor 811 volt. Jelenleg 943, bővülés a munkaügyi központ állományában történt, tudatta szerkesztőségünkkel szerdán a kormányhivatal. Az államigazgatási szervek létszámának megállapítása a Kormány hatásköre, így erről nem tudnak információval szolgálni, tették hozzá. Keddi információink szerint jelentős, 5500-as elbocsátás várható az államigazgatásból, s ez minisztériumok mellett a kormányhivatalokat is érinti.

Az utolsó egység - a szerző kommentárja

Határhaszon. Így hívják a közgazdászok az utolsó egységet, aminek a befektetése még hasznot hoz, míg a következő apró fillérecske már veszteséget. Raffinált egy népség a közgazdászoké. De borzasztóan célszerű is. Alig merem ezek után kérdezni, az emberek, a munkavállalók, az állami gondozottak sorsát alakító, s persze a javakkal gazdálkodni jól kívánó megyei reorganizáció miként tudta kiszámolni az utolsó egység elbocsátott embert, arrébb költöztetett állami gondozottat, ha a végén a kormánydöntés más számrendszerbe tette az egészet. Ceteris paribus, egy változó mellett minden más változatlan: határhaszon számításánál ez nem utolsó szempont. De jelenleg csak a változás állandó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!