Arroganciamérleg: meddig szabadulhat el a politikus szája?

A polgármester és a települési képviselő a szerteágazó tevékenységét egészen a Btk.-ba ütközésig gyakorolhatja. Ebbe az íratlan szabályba sűríthető a legutóbbi húsz év önkormányzatisága. Amikor Tétényi Éva esztergomi polgármester a fővárosba indul gyalog, az a józanész vége, településileg, amiből a tehetetlenségi nyomaték öltöztet túrabakancsba. A választóközönség teljes elképedésére, hiszen a közhatalom gyakorlásával, a döntéshozás jogával és kötelességével nem azért ruházzák föl a polgárok a politikusokat, hogy az elkövetkezőkben egy megszállott pszichothriller-rajongó borzongásával várják, hogy másnap a közvilágítás, a közétkeztetés vagy az iskolafűtés kap-e mattot.

A településvezetők tevékenysége a választásokon kerül mérlegre, ám ez a legkevésbé sem garancia arra, hogy a döntéskényszer feszültségébe vagy a vitákba belefáradtak ne kerüljenek ismét pozícióba. Tarlós István öt évvel ezelőtt még óbudai polgármesterként egy demokrata fórumos képviselőtársa ellen rohant ki a maga kendőzetlenül őszinte stílusában: Ide figyelj Szénásikám…ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüveged, és még rá is ugrok. A mostani főpolgármester a nyáron a fővárosi közgyűlésben a félreérthetetlen Ne pofázzon közbe! tartalommal sodorta el szocialista ellenzékét.
Tévéközvetítésen kívül sem jellemző a durvaság a kaposvári közgyűlésre. Forrásaink egy kivételre emlékeznek: Szita Károly azt mondta egy akadékoskodónak vélt kritikára: orvosi esetekkel nem foglalkozik. „Pimasz szarjankó”, koppant a súlyos riposzt a pulpituson.
A politikai stílus mélypontja mégis csak a Tisztelt Törvénygyár, ahol a közelmúlt előhozta a nem is olyan fáradhatatlan képviselőkből a Vetkőzz, Ági! és a Mit pofázol bele, kisanyám? ékesszólásokat. Nem a hasonló gyöngyszemek indították Kövér László házelnököt arra, hogy indítványozza, a törvényhozás alkossa meg a plenáris viselkedés szabályait, hanem Novák Előd megafonos hozzászólása.
Pedig egy halk káromkodás fogtőről élesebben bánthatja a fület, mint a hangosbeszélő. De illemre csak ne tanítsuk már a drága honatyákat: csapásokat adnak és kapnak. Amit érdemelnek: egy Vetkőzz, Ágira! például kicsapást a kényelmes padsorból…

 
Béketűrés és a városvezetői motiváltság

– Halló, szerkesztőség?
– Igen, parancsoljon, miben segíthetek?
– Már többször hívtam, és csak azt szeretném mondani, hogy régóta ismerem Szita Károlyt, de amit a mai közgyűlés élő közvetítésében láttam, visszatetsző. A polgármester mérhetetlenül arrogáns, és nem értem, miért kell a nagypolitika stílusát meghonosítani egy kisvárosban.
Csörsz János kaposmérői nyugdíjas hívása meg is lepett, meg nem is. Kevés olvasó szokta egy fél napon át körözni az ügyeletes újságírót, hogy elmondja a bánatát, panaszát, olykor örömét, megfigyelését. Mindent, amit a Hivatal vagy a Jóisten nem tud elintézni. Hallgattam Csörsz Jánost, és gondolkodtam. Visszahívtam volna, hogy leteszteljem, tényleg létező ember-e, vagy valaki a balliberális pártközpontból. Ebben a mi közéletünkben a nyilvánosság napszámosát egészséges gyanakvás lengi be.
De Csörsz urat ismertem, telefonált már. Felhúzta egy parlamenti füllentő.
– A nevét adja a közléshez, János bácsi? – gondoltam rövidre zárni a kérdést: az emberekben tapintható egzisztenciális félsz miatt ebből sem lesz cikk.
– Persze! Jót akarok, legyen türelmesebb a városvezető a másikakhoz!

A szóvivő az év különös kérdését regisztrálta a levelezőrendszerében. Mint máskor, előzékenyen és segítőkészen tolmácsolta az arroganciára vonatkozó megjegyzést. A válasz „nincs válasz” lett. Pedig emberibbnél emberibb reakcióverziók adódhattak volna: a szocialisták juttattak ide bennünket, most meg papolnak az eladósodásról, például. A szóvivő régi kollégaként annyit megjegyzett: nem tud róla, hogy a polgármester a stílusával bármikor átlépett volna egy határt.

Egy ember véleménye van-e annyira reprezentatív, tehetnők föl az új kérdést, hogy Kaposvár vitán felül elismert polgármesterét e témában a nyilvánosságra hozzuk. Miután ő is csak ember, és az utóbbi időben számos hasonló vélekedést hallottunk a közgyűlésből és városi közösségből, ezt a dilemmát elvetettük. Félnünk sincs mitől, rendszerváltó párt kormányoz, Kaposvár nyílt és szabad közeg, diákok és művészetek városa. Ahol fontos, ha a polgármester, aki a korábbi években egyik sajtótájékoztatót tartotta a másik után, hosszas fel- és levezetéseket tartott az előterjesztések előtt és után, elfáradt, esetleg nyomasztja valami. Forrásaink e két hatást említették leggyakrabban.
Belegondoltunk abba is: a szóvivő által említett határok tényleg átlépetlenek. De így érzik-e Szita Károly ellenoldali képviselőtársai is?

Az ellenzékem. Így mutatta be Pintér Attilát, az MSZP képviselőjét Szita azon a városházi dísztermi esten, ahol az év állami kitüntetésben részesültjeit köszöntötte. Pintér régi rivális, de konstruktivitását éles kritikái mellett sem vonják kétségbe a várost 17 éve kormányzó fideszes többség általunk megkérdezett egykori tagjai.
– A polgármester kétségkívül motiváltabb volt a korábbi ciklusaiban – mondta kérdésünkre Pintér Attila, a polgármesteri szék 2002-es szocialista aspiránsa. – Az is tény, hogy Szita Károly az utóbbi időkben kerüli azokat a vitákat, úgy a közgyűlésben, mint a sajtóban, melyek az ő felelősségét is felvető nehéz helyzetet, eladósodottságot értékelhetnék.



Ha valaki, akkor Kováts Imre volt somogyértes képviselő is sokat tud arról, milyen politikai ellenfél a polgármester: a közgazdász kétszer állt a bíróság előtt Szitával szemben, s Kováts szerint, noha az ítéletek nem is, de a később történtek őt igazolták. Tizenkét évig törte a borsot a városvezetés orra alá, hol jobb, hol rosszabb nexusban Szitával, de a kosárladbában és a teniszben a vitákon túl is gyakran közös platformra leltek.
– 1998-2002 között konstruktív együttműködés volt a pártok és a képviselőik között – emlékszik Kováts Imre. – Az ellenzéket bevonták a költségvetés elkészítésébe, javaslatainkat meghallgatták. Élvezet volt képviselőnek lenni akkoriban. Érdemi szakmai vita folyt, bár nem emlékszem, hogy a polgármester a közgyűlésen bármikor is vitatkozott volna.
Ebben a ciklusban az egy szem kisgazdával volt szűk többsége a Fidesznek, de a konstruktív egyeztetés minősége ezzel együtt is kuriózumként értékelhető. A vízválasztót a 2002-es helyhatósági választás hozta, amikor az egyéni választókerületek megnyerésével egyedül is többséget szerzett a Fidesz. Mi nyertük a választást, mi mondjuk meg, mi történjen a városban, és a kormány ellenében is fejlődni fogunk, lendült a közgyűlés magabiztos erőfölénye.

– A polgármester az ellenvéleményekkel szemben ledorongoló lett, beledöngölte a földbe a kritikákat – mondja egy egykori városatya. – Aki nincs velünk, az nincs, ez lett az irányelv.
– Különleges arroganciát az váltott ki belőle, ha valaki nem szavazta meg a költségvetést: ez bizalmi kérdés volt nála – mondja Kováts Imre, aki képviselőként hetekig készült egy közgyűlésre, így felületesnek aligha lehetett nevezni. Ma is készül, de hozzászólásokat azért nem ír, nyugtat meg nevetve a 2010-es polgármesterjelölt. – Ha megalapozatlannak láttam az előterjesztést, nemmel szavaztam, de nem emlékszem, hogy valamikor is a rám aggatott ellenzékiség vezetett volna a gombnyomásban.
Kováts Imre „általános meglepetésre” többször megszavazta a költségvetést, így a 2008-as gazdálkodás számait is. Akkoriban – és ez ismét új időszakot jelzett – a városvezetésnek mint Kaposvár legnagyobb gazdálkodó szervezetének rá kellett döbbennie, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok „brutális megszorításai” beszorítják a mozgásteret. Ennek a szorításnak újabb stációja érlelődik jelenleg. A hivatalon és az intézményein keresztül évi 12-13 milliárdos értékben szolgáltatást, árubeszerzést és beruházásokat rendelő város olyan közhatalmi-kapcsolati hálót épített ki, ami korlátlan "uralkodást" jelentett a város felett. – A hatalom, a pénz, s összességében a lehetőségek szűkülése megviseli a polgármestert, akinek azért érdemeit se tagadjuk el – mondja Kováts Imre. – Hatalmas munkabírású emberről beszélünk, aki rengeteget dolgozik a városáért. Rendkívüli érdemei vannak a saját és a város az imázsépítésében is.
Kérdés, hogy a város nélküle tud-e majd működni, vagy a hatalmi rendszer fenntartása inkább elindítja 2014-ben is, emlékeztet Szita egyik közeli munkatársa, aki nem lát alkalmas, kiszemelt jelöltet a polgármester utódlására.
– Szita pontosan olyan polgármester, amilyennek lennie kell, amit a pártja mindig is elvárt tőle – érzékelteti egy köztiszteletben álló polgár. Szavai egybecsengenek azzal, amikor Szita Károly e sorok írójához és egy nemrég meglepetésszerűen nyugdíjazott rádiós kollégához, mint két (nevezzük) kritikus hangú újságíróhoz odafordult egy derűs festők városán:
– Ha olyan polgármester volnék, amilyennek ti szeretnétek, már nem lennék polgármester.
Mi viszont ennél – naná, hogy – mindig jobban hittünk Kaposvárban.