Közélet

2012.02.19. 09:43

Államosítás után: Siófok nem kér az új vezetői pályázatokból

Nem ért egyet a siófoki képviselő-testület azzal, hogy az államhoz átkerült, korábbi megyei fenntartású intézmények minden vezetői posztját újrapályáztatják.

Fónai Imre

Így foglalt állást a város testülete, kiemelve: az önkormányzat azt támogatja, hogy a jelenlegi intézményvezetők továbbra is tisztségükben maradjanak, mind a Perczel Mór Gimnáziumban, mind pedig a TISZK-hez tartozó középiskolákban. Vaskóné Csák Erika gimnáziumigazgató esetében kiemelik: néhány hónappal ezelőtti kinevezése óta magas szintű szakmai munkával igyekszik az iskola színvonalát javítani, hírnevét visszaszerezni. A képviselő-testület szerint a siófoki középiskolák vezetőinek munkájával a szülők és a diákok is elégedettek.



Minden állami fenntartásba került intézmény vezetőjének mandátuma lejár március 31-én, pályázatot írtak ki, s ez alapján töltik be ezeket a pozíciókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!