2012.02.03. 20:13
Forró erotika, egyetemi rangsor, küzdelem a jogszabályokkal
Hogyan jön össze a forró erotika a matematikával? Miként veszik fel a harcot a mozgássérültek a jogszabályokkal? Kiderül a Somogyi Hírlap szombati számából.
Leszázalékolás: sérültekből sértettek lettek
Minden elképzelhető hazai és nemzetközi jogi fórumot igénybe vesz igazának érvényesítése, a megváltozott munkaképességűeket érintő januári jogszabályok felülvizsgálata érdekében a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége. Az érintettek véleményét a Somogyi Hírlap szombati számában olvashatják el.
Rideg matematika és forró erotika
Charles Simonyi az űrből adott rádióinterjújában említette meg, hogy az Obádovics-féle tankönyvből értette meg a matematikát. Dedikált is gyorsan egy példányt az amerikai-magyar űrutazónak Obádovics J. Gyula. A matematikussal készült írásunkatt a Somogyi Hírlap szombati számában találják meg.
Javított helyezésén a Kaposvári Egyetem
Javított a 167 kar összesített rangsorában elért helyezésén a Kaposvári Egyetem négy képzési területe. A gazdaságtudományi, a művészeti és a pedagógiai kar előrébb, az állattudományi hátrébb került, s összesen 23 hellyel (önmagához képest 9 százalékos előrelépés) jobb a kaposvári kampusz teljesítménye. A kari rangsorról készített írásunk a szombati Somogyi Hírlapban jelenik meg.
Összecsapások a futballtragédia után
Tovább folytatódtak a zavargások az egyiptomi futballtragédia után. A több mint hetven halálos áldozatot követelő összecsapások után sem nyugodtak még le az indulatok. A részletek a Somogyi Hírlap szombati számából derülnek ki.
A témákról bővebben a Somogyi Hírlap szombati számában olvashatnak. Tekintse meg a Somogyi Hírlap előfizetési akcióit!
Somogyi Hírlap előzfizetés
Kérjen próbaolvasást