2012.02.12. 19:07
Rablók, tolvajok: haza járnak a bűnözők a vidéki portákra
Szórólapokon és a települési honlapokon hívják fel a figyelmet Lengyeltótiban, Hácson, Gyugyon és Kisberényben a trükkös tolvajokra.
Zsombok Lajos lengyeltóti polgármestere elmondta: azért tartotta fontosnak a felhívást, mert az elmúlt időszakban több besurranásos lopás történt, leginkább időseknél, de rablások is akadtak a településeken.
– Korábban nálunk egy idős házaspártól vittek el másfélmillió forintot trükkös módszerrel. A tolvajok álrendőröknek adták ki magukat, s míg egyikük lefoglalta a házaspárt, a másikuk elemelte a pénzt, amit néhány órával azelőtt kaptak meg eladott fa áraként – mondta Zsombok Lajos. – Volt olyan idős ember, akit megkötöztek és kiraboltak – utalt a településvezető a legutóbbi kisberényi rablásra, amikor három férfi egy 91 éves asszonyhoz ment be. Leszerelték a villanyóra-szekrényt, elvágták a telefonvezetéket, az idős nőt megkötözték, majd az ékszereivel, pénzével távoztak. A fonyódi rendőrök két elkövetőt elfogtak, akik be is vallották a csoportos rablást, harmadik társukat még keresik.
Horváth Krisztián kisberényi polgármester hozzátette: korábban egy másik idős asszonynál is próbálkoztak, aki tulajdonképpen megfutamította a betörőket.
– Az esetek után sűrűbben figyelünk az idősekre. A közmunkások és magam is teszünk feléjük egy-egy fordulót nappal, illetve este is – mondta Horváth Krisztián.
– Hácson úgy másfél hónapja mentek be, információim szerint, eddig ismeretlen tettesek egy idős asszonyhoz. Megfélemlítették és elszedték a pénzét – idézte fel Molnárné Kubik Zsuzsanna hácsi polgármester, aki azt is kiemelte: a településeken történtek miatt, faluban is fokozott a járőrözés.