Közélet

2012.02.28. 10:23

Szemétcsata olvasótáborokkal, mást lát Siófok és mást Tab

Törvénytelen volt az alakulás, teljesen új szervezetet kell létrehozni. Csak technikai jellegű módosításokat kell végrehajtani, a társulás továbbműködését ez nem befolyásolja. Íme, két olvasatban a megyei kormányhivatal ötoldalas, Neszményi Zsolt főigazgató által aláírt törvényességi észrevétele a múlt év végén alakult észak-somogyi hulladékgazdálkodási társulás létrejöttéről. Az első Schmidt Jenő tabi, a második Balázs Árpád siófoki polgármester véleménye.

Fónai Imre

Folytatódik tehát a „hulladékcsata” azok után, hogy több önkormányzat is sérelmezte az ISPA-konzorcium jogutódjaként létrejött új szervezet megalakításának körülményeit. Száznégy, zömmel észak-somogyi önkormányzat volna ebben érdekelt (Siófok szerint százhárom, mert a vele perben, elszámolási vitában álló Tabot nem is invitálta az alakuló ülésre), s mostanáig harmincnyolc lépett be Lenkey Tibor felügyelőbizottsági elnök, somi polgármester tájékoztatása szerint, aki megjegyzi azt is, hogy „a lakosság számát tekintve már megvan a többség.”

– Csak módosításokra lesz szükség, arról szó sincs, hogy elölről kéne kezdeni bármit is – értelmezi a kormányhivatal észrevételeit Balázs Árpád siófoki polgármester, az uniós támogatású, 12 milliárd forintos projektet levezénylő konzorcium, valamint az új társulás elnöke. – A kormányhivatal észrevételeinek egy része félreértés, valamint feltételes módban fogalmazódott, a nem kellő háttérismeretekből fakadóan. Éppen ezért, de ettől függetlenül is az ISPA-projekt minisztériumi hátterű közreműködő szervezete is állást foglal ugyane kérdésekben. A kettőt egybevetve fogjuk korrigálni az alapszabályt. Az új társulás megalakítása sürgető volt, hiszen január elsejéig létre kellett hozni, a következő dátum pedig május, addig kell a társulásnak beadni a pályázatot a somi lerakóba tervezett, európai színvonalú válogatómű beszerzésére.

Siófok nem kívánja saját vagyonában tartani a projekt többmilliárdos eszközrendszerét – jelzi a polgármester, hogy emiatt is bírálatot kaptak –, de nincs más jogi lehetőség. – Siófok átadta volna a társulásnak a vagyont, de a közreműködő szervezet beszerezte az Európai Bizottság előzetes állásfoglalását, amiből kiderül: a támogatott személye nem változhat – magyarázza. – Az ugyanis eredetileg is a siófoki önkormányzat volt az ISPA-programban, s minden eszköznek öt évig Siófok tulajdonában kell maradni. A közös tulajdon tehát egyelőre csak elvi lehet, gyakorlati nem. Az új pályázatot pedig csak az új társulás adhatja be, más nem, „ellenszervezet” sem alakulhat erre. Így tehát aki belép, az élvezi majd a tagság hosszú távú előnyeit, aki nem, az nem.
Balázs Árpád szerint egyébként nem állnak messze az álláspontok a fonyódi és lengyeltóti kistérséggel (innen léptek be eddig a legkevesebben), van esély a megegyezésre és ezáltal a társulás kibővítésére.

Tabot megbüntetik? Schmidt Jenő szerint új társulást kell alakítani, végre demokratikusan

Rendet akar tenni a közreműködő szervezet, az eddiginél keményebb fellépés várható a részükről – értesült Balázs Árpád arról, hogy állásfoglalásra készülnek a „renitens” Tabbal kapcsolatosan. – Tab magatartása immár aligha maradhat következmények nélkül – valószínűsíti a siófoki polgármester. – Számos, a konzorciumi szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesíti. Nem működteti a hulladékudvarát, holott elkészült. Nincs szelektív hulladékgyűjtés a városban, az edények egy raktárban porosodnak. Nem Somba szállítja Tab a szemetét és csak egyféle kukát „választhat” a lakosság, a kisebbet, hatvan litereset nem. Ezen kívül 2009 decembere óta semmit sem fizet, gyakorlatilag beszüntetett minden együttműködést. Az egyik kérdés az: milyen következményekkel jár a többi tagtelepülésre, hogy mindezek ellenére sem zárta ki Tabot a szervezetből? A másik: lehet-e, van-e visszafizetési kötelezettsége Tabnak az említettek miatt?

A szaktárcához és a közreműködő szervezethez is „bejáratos”, de egyik helyen sem közölték vele, hogy bármire készülnének Tabbal szemben – reagál Balázs Árpád szavaira Schmidt Jenő. A tabi polgármester így folytatja: – Száznégy önkormányzat vagyonát hogyan vihetné el az új, harmincegynéhány taggal alakult társulás? Az a vagyon vagy senkié, vagy mindenkié. Perek zajlanak Siófok és Tab, Tab és az AVE Zöldfok Zrt. között, a bírósági ítéleteket sem ártana megvárni, mielőtt a jövőről döntünk. A tabi hulladékudvar működtetésére kiírt pályázatot még 2007-ben a Zöldfok nyerte meg, nem értem, miért Tab volna a hibás abban, hogy nem működik.

Nyilván azért tartja zárva a Zöldfok, mert Tabon nem a cég végzi a lakossági hulladékszállítást. Ha az végezné, akkor már régen üzemeltetné, az abból befolyó bevételből. Siófokkal pedig csak az előkészítés költségén van elszámolási vitánk, az a projektet nem érinti; ha a bíróság úgy dönt hogy ki kell fizetnünk, akkor fizetni fogunk. Amit Balázs Árpád mond ezzel kapcsolatban, az figyelemelterelés. Arról, hogy amit létrehoztak, az nem társulás. Újat kell alakítani, végre demokratikusan, mindenkivel leülni egyeztetni, még Tabbal is.

Lézer válogat

Egy lépéssel közben előbbre jutottak a leendő, lézervezérelte válogatómű beszerzésének előkészületei. Lenkey Tibor somi polgármester arról tájékoztatott: a község képviselő-testülete áldását adta a rendezésiterv-módosításra. Erre ahhoz volt szükség, hogy a térségi hulladéklerakóban a mostaninál magasabb építmény is emelhető legyen. Abban az üzemcsarnokban kap majd helyet sikeres pályázat esetén az a berendezés, ami a vegyes hulladékból válogatja ki lézerrel a továbbhasznosítható anyagokat. Ez azért fontos, mert hamarosan életbe lép a szemétdíjat jelentősen növelő lerakási adó, amit a szolgáltatóknak a lerakott, válogatatlan vegyes hulladék mennyisége után kell megfizetni.

 

Fónai Imre -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!