Közélet

2012.06.14. 18:05

Döntött a közgyűlés: mégis a Munkácsyba mennek a toldisok

A városi közgyűlés csütörtöki ülésén arról döntöttek a képviselők, hogy a Munkácsy gimnáziumba járnak szeptembertől a toldisok. Lamperth Mónika (MSZP) hihetetlenül álságosnak nevezte a helyzetet, míg a városvezetés határozott szülői igényre hivatkozott.

Márkus Kata

Néhány héttel ezelőtt még azt a tájékoztatást kaptuk az illetékesektől, hogy a Toldi középiskolásai az iskola jelenlegi, Szondi utcai épületében kezdik meg tanulmányaikat a jövő tanévben is. A városi közgyűlés csütörtöki ülésén mégis arról döntöttek a képviselők, hogy a Munkácsy gimnáziumba járnak szeptembertől a toldisok.

Tavaly azokat, akik a Toldi iskola bezárása ellen szót emelték, zavarkeltőnek nevezték – kezdte hozzászólását a csütörtöki közgyűlésen Lamperth Mónika (MSZP) a jövő tanév előkészítéséről szóló napirend kapcsán. – Most viszont hihetetlenül álságos, hogy szülői igényekre hivatkozva tervezik: a Toldi gimnázium tanulói a jövő tanévtől már a Munkácsy gimnáziumba járjanak. A szülők ugyanis most már nem tehetnek mást, mint két rossz közül a kisebbiket választják.

Lamperth Mónika véleményét Pintér Attila (MSZP) is megerősítette, mire Dér Tamás (Fidesz) hangsúlyozta: az iskolaszék önkormányzati tagjaként részt vettem az iskolaszék ülésén, ahol szülők, tanárok és diákok is ott voltak mindkét iskola részéről. Ott egyértelműen a B verzió, a Munkácsyba költözés igénye fogalmazódott meg.

Giber Vilmos (Fidesz) azt hangoztatta: mindenképpen figyelembe kell venni azt, amit a nagy többség akar. – A helyzet, ami a Munkácsy és a Toldi iskola körül kialakult, csak egy kicsi része annak az elodázhatatlan változásnak, ami a közoktatás érdekeit szolgálja – mondta már Lamperth Mónika felvetésére reagálva, miszerint sem a hivatali apparátus, sem a tanárok nem tudnak semmit a közoktatás államosításáról. – Azért nem ismerjük a helyzetet, mert folyamatos egyeztetés van a közoktatásban, hiszen a legjobbat szeretnék.



Szita Károly polgármester miközben határozottan fenntartotta korábbi ígéretét, miszerint aki a Toldiban kezdte a középiskolát, ott is érettségizhet, kiemelte: két alternatíva létezik. – Az egyik előbbi lehetőséget tartalmazza – mondta Szita Károly –, a másik a szülők kérése egy hozzánk eljuttatott levél kapcsán. Szeretném, ha itt a közgyűlés előtt is megerősítenék, fenntartják álláspontjukat: fizikálisan is a Munkácsyban kívánnak tanulni gyermekeik – fordult a két iskola szülői választmányának képviselőihez a polgármester.
Ezt a két képviselő megtette a városatyák előtt, ám a toldis szülő meghatódva csak annyit mondott: valóban mi kértük ezt, de a tavalyi torz döntés után nem maradt más lehetőségünk.

Végül 12 igen szavazattal négy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület a jövő tanév előkészítéséről szóló előterjesztést. Ami azt is jelenti, hogy a Toldi, vagyis a Munkácsy gimnázium Szondi utcai tagintézményének hét osztálya a 2012/2013-as tanévtől a Munkácsy Kossuth Lajos utcai telephelyére kerül át. A költözéssel járó túlzsúfoltság elkerülése végett külső helyszín igénybevételére van szükség, mely heti 33 órát és 3 tantermet érint. A külső termeket az egészségügyi főiskola biztosítja majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!