Közélet

2012.06.08. 19:34

Szezonra pörög fel a siófoki kórházfejlesztés

Az eddigi sürgősségi fogadóhely épületét már elbontották – megkezdődött a 3,5 milliárd forintos siófoki kórházfejlesztés. Ennek keretében új sürgősségi osztály épül, a beruházás másik része pedig az immár állami intézmény belső struktúrájának az átalakítása.

Fónai Imre

Varga Ferenc főigazgató arról tájékoztatott: a hatvanas évek végén, amikor a kórház épült, még az volt a divat, hogy műtőt alakítottak ki a sebészeten, a szülészeten, a szemészeten és a fül-orr-gégészeten is. Ma azonban már egyetlen központi műtő a kívánatos. Ez is megvalósul most, továbbá egy helyre kerül a képalkotó diagnosztika is, vagyis a röntgen, a CT, az ultrahang. Az átalakítás révén osztályok, diagnosztikai egységek kerülnek új helyre az épületben.



A fejlesztés része közel egymilliárd forint értékben műszerbeszerzés is. Új CT-t vásárolnak például, vagy új eszközöket az intenzív ellátáshoz, a műtőkhöz. – Az európai elvárásoknak megfelelő körülmények lesznek, a nehezebb feladat az, hogy ezt európai színvonalú szakmai tartalommal töltsük meg – tette hozzá Varga Ferenc. S mivel az építkezés első fele éppen a nyári szezonra esik, arra is figyelnek, hogy minél zökkenőmentesebben bonyolíthassák le a megnövekvő betegforgalmat.
S bár az állami fenntartó, a Gyemszi már átvette a kórházat, zajlik még a vagyonátadás a város önkormányzatával.

Akadnak olyan ingatlanok, melyeknek a sorsát tisztázni kell, így a nővérszálló, melynek alsó szintjén háziorvosok rendelnek, vagy a volt rendelőintézet és a ma külön épületben, a Fő utcán működő tüdőgondozó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!