2013.04.25. 18:56
Összetartozásukat ünnepelték a nagyatádiak
Léptékváltás zajlik Nagyatád városfejlesztésében. Fontosságukat és nagyságrendjüket tekintve csak az 1900-as és a ’70-es évek nagy beruházásaihoz mérhető fejlesztések valósulnak meg. A Város Napja alkalom a visszatekintésre és a számvetésre is.
Közösek a gondjaik és az örömeik, de azonosak céljaik és reményeik is a nagyatádiaknak. A nagyatádiként gondolkodás az élet szerves részét képezi a Város Napjának. A csütörtöki ünnepségen Ormai István polgármester hangsúlyozta: küldetésük, hogy értéket és életet, boldogulást és otthont teremtsenek, hiszen ezért a helyért, az otthonért kell cselekedniük.
– Az a feladatunk, hogy a mostani kihívásokra jó és érvényes válaszokat adjunk – mondta ünnepi beszédében. – Sorsunk, felelősségünk és feladatunk megőrizni és megújítani azt, amit az elődeink teremtettek és megalapozni a jövő lehetőségét.
A város első embere kiemelte: a város építhet a nagyatádiak munkájára, a vállalkozásokra, gazdasági társaságokra, de fontos, hogy az összetartó helyi társadalom egymás iránt szolidáris, türelmes, ami újabb erőforrást jelent.
A közösségért elkötelezett emberek teremtettek értéket egykor és ma Nagyatádon – a somogyi település 42 éves évfordulójára emlékeztek csütörtökön. Az utcákon a zászlók valamennyi nagyatádi köszöntötték. Ormai István polgármester kiemelte: ezek az összetartozást jelképezik. A születésnapon egy pillanatra megálltak mind a helybéliek, mind a vendégek, és együtt ünnepeltek.
– Az ember maga az ünnep, a rendhagyó, a csodálatos – fogalmazta meg Gelencsér Attila a megyei közgyűlés elnöke. – Ma megvan az okunk a bizakodásra, hiszen állami és uniós támogatással fejlesztések valósulnak meg Nagyatádon, ahol a befektetés maga az ember.
Az ünnepségen kiderült az is, hogy Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke a somogyi dombok, erdők szerelmese.
– Szorgalmas és dolgos a somogyi ember, és ezt jól látjuk Nagyatádon is – emelte ki. – A város száz év múlva is ünnepel, ha tovább erősíti a közösséget, a tőkét és tudást összefogja, hiszen a szorgalom gyökerei itt megvannak, optimisták lehetünk.
Követendő példaként a helyi Büttner Kft-t emelte ki, aláhúzva: ha még ötezer ilyen vállalkozás lenne az országban, német életszínvonalon élnénk.
Kitüntetéseket kaptak:
NAGYATÁD VÁROSÉRT KITÜNTETŐ DÍJ
Szakályné Pintér Mária
a Nagyatádi Közoktatási Intézmény főigazgatója
NAGYATÁD SZOLGÁLATÁÉRT DÍJ
- Bagó László
a Bagó és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője, egyesületi elnök
- Ibrikszné Gibizer Éva
bölcsődevezető-helyettes
- Kiss Márta
művelődésszervező, dekoratőr, a Kulturális és Sport Központ közalkalmazottja
- Orbán Miklós
erdélyi származású nagyatádi fafaragó művész
NAGYATÁD VÁROS DÍSZOKLEVELE
- Bencze László
nagyatádi csontfaragó művész
- Boros Attila
a Nagyatádi Judo Klub elnöke
- Dr. Kiss István Károlyné
a Magyar Rákellenes Liga Nagyatádi Alapszervezetének elnöke
- Nagyatádi Ritmikus Gimnasztika Egyesület
- Nyilas Ferenc
a Nyilas GSM Kft. ügyvezető igazgatója
- Simonics Georgina
pályázati referens, a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője
NAGYATÁD VÁROSÉRT KITÜNTETŐ DÍJ
Szakályné Pintér Mária
a Nagyatádi Közoktatási Intézmény főigazgatója
NAGYATÁD SZOLGÁLATÁÉRT DÍJ
- Bagó László
a Bagó és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője, egyesületi elnök
- Ibrikszné Gibizer Éva
bölcsődevezető-helyettes
- Kiss Márta
művelődésszervező, dekoratőr, a Kulturális és Sport Központ közalkalmazottja
- Orbán Miklós
erdélyi származású nagyatádi fafaragó művész
NAGYATÁD VÁROS DÍSZOKLEVELE
- Bencze László
nagyatádi csontfaragó művész
- Boros Attila
a Nagyatádi Judo Klub elnöke
- Dr. Kiss István Károlyné
a Magyar Rákellenes Liga Nagyatádi Alapszervezetének elnöke
- Nagyatádi Ritmikus Gimnasztika Egyesület
- Nyilas Ferenc
a Nyilas GSM Kft. ügyvezető igazgatója
- Simonics Georgina
pályázati referens, a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője
Összetartozásukat ünnepelték a nagyatádiak -->