Közélet

2013.05.24. 18:05

Félmilliós támogatás a polgárőröknek

Szita Károly, Kaposvár polgármestere ötszázezer forintról szóló támogató levelet adott át pénteken délután a Kaposvári és Kistérségi Polgárőr Egyesületnek.

Harsányi Miklós

– Nem parancsra, hanem az önkéntességből fakad a polgárőrök munkája – méltatta a civil szervezet tagjainak tevékenységét a polgármester. Elhangzott: 2014-től a polgárőrség – a rendőrség, az önkormányzat, s a közterület-felügyelet munkáját segítve – még inkább bekapcsolódhat a megelőző munkába, mely a közbiztonságot szolgálja.

A 395 tagot számláló, s a megyeszékhelyen kívül még tizenkét környékbeli településen is működő csapat folyamatosan sokat dolgozik, újabb, köztük számos fiatal vállalja a munkát. Domán Tibor, a Kaposvári és Kistérségi Polgárőr Egyesület elnöke közölte: a rendőrséggel időnként közös szolgálatot adnak, tagjaik rendszeresen felkeresik a vásárokat, s az áruházak környéki parkolókat. A folyamatos utcai jelenléttel igyekeznek távol tartani a zsebeseket, rongálókat.



– Anyagi lehetőségeinkhez mérten igyekszünk javítani a tagcsoportok felszereltségét – mondta Domán Tibor. – Az idén közel 2,6 millió forintból gazdálkodunk, melyből 2,3 millió forint a támogatás.

Ezek is érdekelhetik