Mást mond, mást gondol - vergődés a hazugság hálójában

Mondhatni, bárkivel megeshet, hogy olyan helyzetbe keveredik, amelyben nem szívesen mondja ki a teljes igazságot. Mert nem akar megbántani valaki mást, mert nem tud egyértelműen nemet mondani vagy visszautasítani, mert a kendőzetlen igazság vagy saját véleményének kimondása nem fontos annyira, mint amilyen súlyos következményekkel járhatna – okokat és magyarázatokat mindig találhatunk, amikor apró füllentésekre adjuk a fejünket.

És most nem a beteges hazudozásról vagy az úgynevezett kegyes hazugságokról beszélünk. Olyan hétköznapi helyzetekről, mint például amikor a barátnőnk megkérdezi, tetszik-e az új frizurája vagy jól áll-e neki az a túl szűk nadrág... Vagy hogy ugye kölcsönadjuk neki a kedvenc fölsőnket, esetleg a lakást néhány órára... Amikor a férjünk lelkesen megszervezi a hétvégi programot egy repülőgépnapra, vagy a feleségünk egy termékbemutatóra, és semmi kedvünk elmenni... Amikor a főnök a nyakunkba sóz egy újabb feladatot, amihez nem is értünk, és amúgy is ki vagyunk már purcanva... Amikor az ügyfél századszor keresi a főnököt, aki nem hajlandó vele beszélni, és nekünk kell kimagyarázni, miért... Amikor a fiú harmincadszor hív randira, és nem tűnik fel neki, hogy sosem érünk rá... Amikor a lány a barátnőjét is mindig magával hozza a randira, és azt mondjuk, nem baj, pedig alig várjuk, hogy kettesben maradhassunk...

Tegyük fel, valaki nagyon találkozni akar velünk, akivel mi nem olyan szívesen töltenénk az időnket. Mindegy, hogy személyes találkozásról, vagy munkáról van-e szó, vagy éppen mert el akar adni nekünk valamit, amit mi nem szeretnénk – valamiért nem vagyunk képesek kerek-perec nemet mondani. Először csak „nem érünk rá”. Erre ő másik időpontot javasol. Véletlenül éppen akkor is van valami dolgunk, megbetegszik a gyerek, sürgősen máshova kell mennünk, ami csak az utolsó pillanatban derül ki... Vagy kölcsönkaptunk valamit valakitől, amit vissza kellene adni, de elvesztettük/tönkrement/elköltöttük, stb. És nem merjük megmondani neki, inkább mindenfélét kitalálunk, húzzuk az időt, „éppen elfelejtettük elhozni”, „még a tisztítóban van”, „megrágta a kutya”, de már keressük az újat helyette...

Ezekkel az apró hazugságokkal nem csak az a baj, hogy minél inkább meg akarunk valakit győzni róluk, annál több új hazugságot szülnek. Hanem az is, hogy amekkora energiába telne vállalni a felelősséget (vagy eltérő véleményünket), és ezzel esetleg néhány kellemetlen pillanatot, gyakran annál sokkal nagyobb és hosszabb távú erőfeszítést igényel meséink életben tartása.

Mert ha már belekezdtünk, folyamatosan emlékeznünk kell, kinek mit mondtunk, következetesen ki kell tudnunk tartani a mondottak mellett, ki kell zárnunk a lelepleződés lehetőleg minden eshetőségét, lankadatlanul figyelni a másik reakcióit és saját „hiteles” viselkedésünket, kivédeni a keresztkérdéseket, résen lenni, nehogy valamivel elszóljuk magunkat és így tovább – különben pillanatok alatt kimagyarázhatatlan ellentmondásokba keveredhetünk.

Ez pedig rengeteg időt és energiát vesz igénybe. Általában sokkal többet, mint amennyit az eredeti, apró probléma nyílt megoldása igényelt volna. És ahogy minél inkább belebonyolódunk egy történetbe, magyarázkodásba, annál több erőfeszítésbe kerül fenntartani eredeti kijelentésünk igazát, és elkerülni a lebukást. Egy idő után aztán annyira belebonyolódhatunk az egészbe, hogy esélyünk sem lesz kimászni belőle. Miközben egyre nő bennünk a szorongás, a félelem, de akár a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás is. Rossz lesz a közérzetünk, gondolatainkat lefoglalják az „észben tartandó” részletek, a folyamatos koncentrálás.



Vagyis az apró hazugságok nem azért rossz megoldások, mert „hazudni csúnya dolog”, vagy mert eleve rossz szándékot feltételeznének. Hanem mert sokszor károsabb következményei vannak magunkra nézve, mint ha rögtön vállalnánk a véleményünket, a tetteink következményét vagy a „nem” kimondásával járó feszültséget.

Adódhatnak persze így is helyzetek, amikor úgy ítéljük, még mindig jobban járunk egy apró füllentéssel, mint az igazság kimondásával. Sok esetben mégis érdemes végiggondolni, megéri-e felvállalni a hazugsággal járó bonyodalmakat, mert tényleg úgy jobb mindenkinek, vagy egyszerűen csak azért hajlunk erre, mert félünk kimondani valamit, és később úgyis bánni fogjuk, hogy nem tettük meg.

Kérdezz Pál Judittól!

Ha problémád van, és egyedül nem tudod megoldani, akkor fordulj bizalommal Pál Judithoz. Kérdéseidet felteheted e-mailben a [email protected] címen, de fel is hívhatod Juditot a 0630/3877-387-es telefonszámon.