Családi kör ma: anya kérdez, apa ordít, tobzódik az indulat

Kellemes vasárnap délután, otthon a család, mindenki elfoglalja magát valamivel. Anya kérdez valami semleges dolgot apától, mire a férfi magából kikelve ordibálni kezd. Miért nem hagyja őt senki se békén, különben is, miért nincs még kész a vacsora, miért nem tanul rendesebben a gyerek, miért neki kell mindent észben tartania…



A gyerek hazajön az iskolából, és lelkendezve meséli, hogy a barátja merre járt a hétvégén, mennyit szoktak kirándulni, milyen érdekes dolgokat láttak most is. Anya végig sem hallgatja, máris felcsattan: hogy lehetsz ilyen elégedetlen, neked soha semmi nem elég, a lelkemet is kiteszem, hogy mindent megteremtsek neked, te meg egyfolytában csak követelőzöl…
A feleség alig várja, hogy egy fárasztó nap után elmesélhesse élményeit a férjének. De hiába kezd bele mondandójába, a férfi szó nélkül faképnél hagyja a mondat közepén, és egész este tudomást sem vesz róla, csak bütyköl a garázsban, míg hulla fáradtan az ágyba nem ájul…
Középiskolások állnak sorba a bolt pénztáránál, a mögöttük álló meg jól hallható monológba kezd a mai fiatalokról, akik nem bírták megtanulni, hogyan kell normálisan öltözködni, tiszteletet meg még hírből sem ismernek. Bezzeg az ő korukban tudták, hogyan kell bánni az idősebbekkel, még a sorban is előreengedték őket, hogy ne kelljen a nehéz kosarat tartogatniuk…
Végtelenségig sorolhatnánk a helyzeteket, amelyekben látszólag ok nélkül megbántanak minket (vagy mi bántunk meg ugyanígy másokat, csak azt általában nehezebben vesszük észre). Általános reakciónk ilyenkor a sértődés, a menekülés vagy a visszavágás, bár egyikkel sem tudunk igazából javítani sem a helyzeten, sem a hangulatunkon.

Az első esetben a feleség talán visszakiabál, hogy „Ugyan, mit csinálsz te, mikor mindenről nekem kell gondoskodnom ebben a családban…” Vagy kikéri magának a hangot, esetleg a férfi fejére borítja az amúgy már mégis kész vacsorát.
A másodikban a gyerek talán sírva fakad, talán elvonul, és a játékmackóján tölti ki dühét, de valószínűleg nem mostanában lesz kedve újra mesélni valamiről, ami neki fontos lenne.
A harmadikban a feleség talán felhívja egy barátnőjét, és szipogva elpanaszolja neki, milyen állhatatlan dög a férje. Vagy önsajnálatba menekül, és látványosan végigsírja az éjszakát. Esetleg sértődötten visszavonul, és még négy napig nem szól az urához (akinek ez egyébként fel sem tűnik).
A negyedikben a fiatalok talán hasonló hangnemben párbeszédbe kezdenek a mai öregekről, talán előre engedik a morgolódót, aki diadalittasan lép a pénzárhoz, de valószínűleg egyik megoldástó sem fogják sokkal jobban érezni magukat, legfeljebb bennük is megmarad egy általánosított vélemény az idősebb korosztályokról.

Azokban a helyzetekben, amelyekben a fentiekhez hasonlóan ártatlan áldozatoknak érezzük magunkat, az azonnali, automatikus reakciók helyett érdemes kicsit megfeledkezni a konkrétan elhangzottakról, és anélkül, hogy magunkra vennénk minden szót, megpróbálni kideríteni a valódi okokat.
Ez persze nagyon nem könnyű, amikor az a másik éppen most öntött a nyakunkba egy csomó sértést, ráadásul szerintünk igazságtalanul. De ha ettől egy pillanatra el tudunk tekinteni, és vissza tudunk kérdezni, valójában mi is bántja, gyakran kiderül, hogy az egész indulat-csomagnak semmi köze hozzánk.

Ha az első esetben a feleség azt tudja mondani: „Sajnálom, hogy ilyen rossz kedved van. Szívesen meghallgatnám, mi az oka”, talán kiderülne, hogy a férfi gondolatban már a másnapi értekezleten jár, ahol megtudják, kiket bocsátanak el. Ha a másik feleség azt tudja mondani a férjének: ”Nekem most nagyon fontos enne, hogy meghallgass, de látom, hogy máshol járnak a gondolataid. Pihenj egyet, és fél óra múlva beszélgessünk”, talán kiderül, hogy a férfi észre sem vette, feleségének mekkora szüksége volna rá. Vagy hogy éppen most tudta meg, milyen beteg az anyja.
Mindegy, mi áll éppen a háttérben, mindenkivel előfordulhat, hogy indulatait, dühét nem tudja a megfelelő személlyel, megfelelő formában feldolgozni vagy kifejezni, és az éppen a közelében lévő ártatlan emberek lesznek a céltáblái. Rövidtávon hatásos feszültséglevezetőnek tűnhet, ha negatív érzelmeinket valaki máson éljük ki, mint akire vonatkoznak, igazából azonban csak a saját dolgunkat nehezítjük vele – újabb konfliktusok, sértődések, félreértések sorozatát indíthatjuk el így.

Ha legközelebb hasonló helyzetbe keveredünk, próbáljunk kilépni egy pillanatra személyes sértődöttségünk bűvköréből, és próbáljuk meg finoman kideríteni: biztos, hogy velünk van baja a másiknak? Előfordulhat, hogy megbántottság helyett egy meglepő beszélgetésben lehet részünk.

Kérdezz Pál Judittól!

Ha problémád van, és egyedül nem tudod megoldani, akkor fordulj bizalommal Pál Judithoz. Kérdéseidet felteheted e-mailben a [email protected] címen, de fel is hívhatod Juditot a 0630/3877-387-es telefonszámon.

-->