Közélet

2014.05.15. 12:51

Roma holokauszt: emberi sorsok a fotókiállításon

A roma holokausztról nyílt emlékkiállítás csütörtökön a Kaposvári Egyetemen a vészkorszakról szóló emlékhét keretében.

K. G.

Jutka Rano Túlélők című összeállítása olyan képsorozattal emlékezik a népirtásra, amelyen a túlélőket saját környezetükben, sokszor családtagjaikkal együtt örökítette meg. A holland fotográfus kivándorolt szülők gyermekeként, zsidóként és maga is üldözöttként érintett a témában, egy holland parasztcsaládnál rejtőzködve élte túl a második világháborút. 2006-ban Magyarországon járva határozta el, hogy szeretne megemlékezni a magyar romák holokausztjáról.



Ezekről a fotókról mai cigányemberek, mai életek, mostani sorsok köszönnek vissza, mondta ünnepi megnyitó beszédében Takács István, a Kaposvári Egyetem oktatója. A roma holokausztról kevés a szakirodalmi munka. A zsidóság és a cigányság kultúrája különbözik: a zsidóságé az írásbeliségen, a könyvön alapul, míg a romáké a szóbeliségen, a meséken. A művész fotói olyan korban szólnak a fiatalokhoz, melyben a képek jelentősebbek, mint az írásbeliség. A túlélők pedig egyre kevesebben lesznek, és hamarosan eljön az idő, amikor már nem lesznek közöttünk, hogy felidézzék emlékeiket. Új korszak jön, és arra kell vigyázni, nehogy megismétlődjön az értelmetlen brutalitás, ez pedig csak úgy lehetséges, ha őszintén kibeszéljük a történteket, és szembenézünk a múlttal, tette hozzá.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!