2014.08.14. 08:09
Menzareform elhalasztva: hallgatott a szakmára a minisztérium
Szeptemberről a jövő év januárjára halasztotta a közétkeztetésről szóló rendelet hatályba lépését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).
Mint ismert, ez a közétkeztetési rendelet életkori csoportokra lebontva meghatározza, hogy a különböző táplálékcsoportokból mennyit kell biztosítani a gyerekeknek, rögzíti többek közt a tiltott élelmiszereket, és előírja, hogy az asztalokra nem lehet kihelyezni a só- és cukorszórókat. Ezen kívül táblán kell felhívni majd a figyelmet a túlzott só- és cukorfogyasztás következményeire.
Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azzal indokolta a hatályba lépés elhalasztását, hogy több jelzést is kaptak a közétkeztetés résztvevőitől, szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt nem elegendő számukra a felkészülési idő.
Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke szerint is komoly nehézséget jelentett volna a rendelet szeptember 1-jével történő bevezetése többek közt azért, mert a gyermekekkel fokozatosan, a családok bevonásával lehet csak elfogadtatni az új ízvilágot, és ehhez kommunikációs kampányra is szükség van.
– Fontos ugyanakkor hangsúlyozni – mondta –, hogy az élelmiszeripar sem volt felkészülve a rendelet hatályba lépésére, pedig hasznos lenne, ha már gyártáskor csökkenne a só- és cukortartalom a termékekben és megfelelő normatív támogatás segítené a változtatások bevezetését. A VIMOSZ-hoz tartozó vállalatok fontosnak tartják, hogy a reformlépések életszerűek legyenek, és a valós körülményekhez igazodjanak. Ennek érdekében a konyhákban, az étkezdékben meg kell teremteni a szükséges feltételeket, amelyhez fejlesztési források kellenek.