Közélet

2016.03.11. 07:50

Ha abbahagynánk, megöregednénk...

Nem tudják, mit csinálnának a somodori idősek és középkorúak, ha nem létezne a hagyományőrző egyesület, hiszen a faluban ez az egyetlen program, kikapcsolódási lehetőség, mely nélkül vélhetően megszűnne a közösségi élet. Ahogyan megannyi somogyi kistelepülésen, ahol a szépkorúak a falu motorjai.

Vas András

Kevés a szórakozási lehetőség a falvakban a fiatalok számára, jobbára csak unatkoznak vagy a ház körüli munkákban segítenek a családnak. Az idősebb generáció láthatóan jobban feltalálja magát, a települések nagy részén nyugdíjas csoport vagy hagyományőrző egyesület működik – a megyei nyugdíjas szövetségnek 123 szervezet a tagja –, folyamatos elfoglaltságot adva a középgenerációnak és a szépkorúaknak.



– Mi még úgy szocializálódtunk, hogy igényeljük a közösségi életet – magyarázza Buzsáki Károlyné, a somodori hagyományőrző egyesület vezetője. – Sok rosszat lehet mondani a szocializmusra, de az akkori lét mai szemmel irigylésre méltó.
Somodorban az 1999-ben alapított hagyományőrző klub 2005-re nőtte ki magát egyesületté. A 440 fős településen jelenleg 44-en vallják magukat a csoport tagjának, ami azt jelenti, hogy a családtagokkal együtt a falu több mint negyede kötődik a hagyományőrzőkhöz.

– Amióta megszűnt az iskola – jegyzi meg Mag Andrásné –, igazából mi szervezzük a helyi közösségi-kulturális életet.
Enélkül nem sok minden történne Somodorban, mely a szokásos somogyi gondokkal küszködő falu: helyben nincs munka, aki dolgozni akar, jellemzően Kaposváron talál állást, s egy idő után a nehézkes közlekedés miatt be is költözik a városba.

Egyre inkább elöregszik a falu – mondja Molnár Zoltánné –, elöregszik a falu, s az idősek már a ház körüli munkát sem bírják. Így viszont felszabadul rengeteg idejük, amit szeretnének hasznosan eltölteni.
Erre ad lehetőséget az egyesület, mely külön kis épülettel is rendelkezik a faluház mögött. A falakon, polcokon megannyi relikvia a különböző megyei fellépéseikről, illetve a kirándulásokról.

– A legtöbb hétvégén van valamilyen fellépésünk – büszkélkedik Buzsáki Károlyné –, az idén harminchat szombaton vagy vasárnap utazunk majd el.
Ebből persze akad némi konfliktus a családokban, de az asszonyok tudják, ha úgy hagyják hátra a famíliát, hogy gondoskodnak a betevőről, nem olyan hangos a morgás odahaza.
– Nálunk, ha pénteken töltött káposztát főzők, már tudják, hogy másnap fellépésünk lesz – neveti el magát Beráné Horváth Zsuzsanna. – De a többiek is hajnalban kelnek, készítik a rántott húst vagy a fasírtot...
– Én még tányérra is kikészítem az ebédet, mielőtt elindulunk – teszi hozzá Mag Andrásné, jelezve, rend a lelke mindennek.

A csoportban is béke uralkodik, a politizálás tilos, s ennek betartására a legegyszerűbb módszert választották: senki sem kezdhet el beszélni róla.
– Ha valaki megszegné, nagy baj lenne, mert akkor mindenki felvenné a kesztyűt – fűzi hozzá csendesen Buzsáki Károlyné. – Így viszont sosincs veszekedés, sőt, azt is sikerült elérni, hogy azok is elviselik egymást, akik a hétköznapok során nincsenek túl jóban.

Másként persze nem is lehetne készülni a fellépésekre, körbeutazni megannyiszor a megyét – kifejezetten büszkék rá, hogy megalakulásuk óta minden évben bejutottak a nyugdíjasgálára –, vagy éppen kibírni a három klubnapot. Hétfőn és csütörtökön a táncé, péntekenként az éneklésé a főszerep, ezekkel járnak gálákra, rendezvényekre, persze az összejöveteleken azért jut idő receptcserékre, az unokákra. Közben eszegetnek, iszogatnak, afféle batyus buli minden klubest, a nagyobb alkalmakkor, mint a farsang, a nőnap vagy az idősek napja, még főzőcskéznek is. A nyári aratófesztivál pedig igazi népünnepély, melyen nem csak a falu apraja-nagyja vesz részt, de a környező településekről is jönnek vendégek.
– Nem tudom, mi történne, ha nem lenne az egyesület – gondolkodik el Molnár Zoltánné, a többiek pedig bólogatnak. – Ha abbahagynánk, megöregednénk – teszi hozzá Mag Andrásné, s kissé el is érzékenyül. – Rettenetes lehet otthon ülni egyedül, nem csinálni semmit, s nem tartozni senkihez...

Címkék#Somodor

Ezek is érdekelhetik