Közélet

2016.04.07. 19:00

Hiába a tiltakozás - igen a gumifeldolgozóra

Noha az ellenzéki városatyák egységesen nemmel voksoltak – illetve Kováts Imre korábban már elhagyta a helyiséget –, a kaposvári közgyűlés kormánypárti többsége egységesen támogatta, hogy a város adja el a keleti ipari park közel hét hektárját a Homatech Zrt.-nek, mely 2018-ra gumiabroncs-feldolgozót létesít a területen. A városháza dísztermének karzatán közel 150 kaposvári volt kíváncsi a rendkívüli közgyűlés első napirendi pontjára, s folyamatos bekiabálásokkal jelezték, addig nem akarják, hogy a grémium döntsön a kérdésről, míg nem kapnak kellő felvilágosítást a projektről. Az igencsak hangos hallgatóság többször is helyi népszavazást követelt az ügyben.

Vas A.

– Üdvözlök mindenkit, akik eljöttek tiltakozni erre a szent helyre – állt fel a Kossuth téri padok egyikére, s intett a városháza épülete felé Miháldinecz Gábor, a kaposvári közgyűlés jobbikos képviselője –, ahol Szita Károly meg akarja szavaztatni a gumiégetőt. Arra kérem önöket, négy órakor menjenek be az épületbe, s mondják el a véleményüket!


A városatya szavai nyomán cirka százötvenen indultak meg a városháza felé: a kaposvári ellenzéki pártok – Jobbik, MSZP, DK, LMP, Együtt, PSZP – által közösen szervezett tiltakozás addig inkább délutáni napfürdőzésre emlékeztetett, az árnyékban ácsorgó kivezényelt rendőröknek nem akadt dolga. Bezzeg néhány perc múlva díszterem karzatán a teremőröknek...
Akik a szocialista Pintér Attila javaslatát, mely szerint vegyék le napirendről a gumifeldolgozóról – egészen pontosan a terület eladásáról – szóló előterjesztést, még megtapsolták, ennek közgyűlési többségű elutasításánál viszont már erőteljesen pfujoltak.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Cirka százötvenen indultak el a városháza felé
[/caption]
– Szégyen! – kiabált valaki, s ekkor Szita Károly még bízott benne, sikerül megfelelő keretek között tartani az eseményeket, s ehhez az ellenzéki képviselők segítségét is kérte. Akik ugyan próbálták lecsendesíteni a karzatot – esélytelenül...

Felvezetésként aztán a polgármester a zöld város program eddigi eredményeiről beszélt, s kijelentette, a gumifeldolgozó, mely világszínvonalú, környezetbarát technológiát jelent, tökéletesen illik a sorba. A hallgatóság persze más véleményen volt, s ennek hangot is adott, s csak akkor csendesült el, amikor ismét Pintér Attila kapott szót.
– Miért kell ennyire sietni a döntéssel? – kérdezte. – Miért nem kérdezzük meg a kaposváriakat, ha már a Rákóczi futballcsapatának támogatásáról vagy a buszok színéről meg lehetett?

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] István Gábort igencsak kikezdte a karzat
[/caption]
– Aki káromkodik a város polgárainak a házában, vezessék ki! – jelentette ki Szita Károly, ugyanis a képviselőnek válaszolni akaró Homatech-vezért, István Gábort igencsak kikezdte (khm...) a karzat. A cégvezető ezek után is csak nehezen, bekiabálásokkal tarkítva tudta vázolni a majdani üzem technológiáját, működését, biztonsági garanciáit.
– Miért nem Nagybajomba viszitek a gazdádhoz, Csányihoz? – hangzott el fentről zárásként, utalva rá, hogy a beruházó cég az OTP-vezér érdekeltségébe tartozik.

Ezután a képviselők közül az LMP-s Felder Frigyes javaslatot tett egy vizsgáló vagy szakbizottság felállítására, mely néhány hét alatt megnyugtató válaszokat tudna adni a felmerült kérdésekre – vastaps a karzaton –, a kormánypárti Mihalecz András pedig azt próbálta elmagyarázni, nem a gumifeldolgozó-beruházásról, hanem csak a terület eladásáról szól a majdani döntés. Kováts Imre ezt vitatta, szerinte a kettő összekapcsolódott. Borhi Zsombor Valyon József akadémikusnál, a szakértői jelentés készítőjénél arról érdeklődött, mennyivel rosszabb, ha az erdőszélen bomlik le a gumi, vagy égetik el, mintha a feldolgozóba kerülne? Alpolgármester társát, Dér Tamást pedig a kéményeken át a levegőbe jutó égéstermékek érdekelték.
– A rendelkezésre álló papírok alapján úgy vélem, ez a technológia működőképes, s megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, a levegőbe csak határérték alatt kerülhetnek mérgező anyagok – összegezte szakvéleményét Valyon József, mire a karzaton ismét tetőfokára hágott a forradalmi hangulat...

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A városháza dísztermének karzatán közel 150 kaposvári volt kíváncsi a rendkívüli közgyűlés első napirendi pontjára
[/caption]
Szita Károly – akit ekkor már folyamatos korrupciós vádakkal illetett az időnként nyomdafestéket nem tűrő módon megnyilatkozó hallgatóság – előbb felszólította a Homatech képviselőjét, a cég építsen levegőszennyezettség-mérőket Kaposváron, melyeket bárki, bármikor ellenőrizhet, majd zárszavában ígéretet tett: ha a cég akár csak egy feltételnek nem tud majd megfelelni, nem kap működési engedélyt – ezután a projekt támogatására kérte a képviselőket. Akik közül a kormánypártiak a karzat folyamatos népszavazás-követelése ellenére egységesen igennel voksoltak, mire ismét óriási hangorkán kerekedett.
A térről közben behallatszott a székesegyház harangjainak zúgása...

Erős mondatok a dísztermi hangzavarból

Pintér Attila (MSZP): – Ha ebből a projektből kiemelt állami beruházás lesz, a városnak többé nem lesz köze hozzá!
Felder Frigyes (LMP) – Ha  Homatechnek, mint állítja, Kaposvár a legideálisabb helyszín, egy kis idő bele kell, hogy férjen, hogy a képviselők és a városlakók megfelelően tájékozódni tudjanak a beruházással kapcsolatban.
Kováts Imre (DK–Együtt–MSZP): – Az MTA kutatócsoportja nem azonos az MTA-val, s nem a beruházásról mondott szakvéleményt, hanem a technológiáról. Amit a polgármester úr csinál, színház, melynek helye a Csiky Gergely Színház épülete. Ebben nem akarok részt venni... (Felállt, s elhagyta a termet – a szerző)
Miháldinecz Gábor (Jobbik): – A Pest megyei önkormányzat az alaptörvényre hivatkozva tiltakozott a Homatech százhalombattai beruházása ellen.
Mihalecz András (Fidesz–KDNP): – Ez a nap a demokrácia próbája. A feldolgozó ellenzőit szervezőinek érdeke, ne történjen semmi jó ebben a városban. Ezt megszoktuk, de nem fogadjuk el! Ez a kutyakomédia politikai jellegű, s a gumicsont-politika áll szemben a felelős városvezetéssel.
Pintér Rómeó (Fidesz–KDNP): – Nem az a baj, hogy valaki nem ért valamihez, hanem, hogy a tudatlanságukkal mégis meg akarnak győzni másokat.
Dér Tamás (Fidesz–KDNP): – Nem gondoltam, hogy ilyen jó a kémiaoktatás a városban...
Borhi Zsombor (Fidesz–KDNP): – Ez nem színház, hanem politikai cirkusz, amit azok szerveztek, akik eddig sem támogattak semmilyen egészség- vagy környezetvédelmi beruházást a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!