Közélet

2017.07.08. 11:37

Sétány ölelheti körbe a Balatont

Körbejárható lehetne a Balaton az állami főépítész javaslata szerint. Az elképzelés sokak fantáziáját megmozgatta, ugyanakkor az is nyilvánvaló: nem lenne egyszerű a kivitelezés.

Góz Lilla

Balaton Legyen körbejárható a Balaton – vetette fel a közelmúltban ifj. Horváth János állami főépítész. Szerinte a szabadon megközelíthető parti sávot minden településen biztosítani kellene. A települések polgármestereinek a megvalósítással kapcsolatosan kételyeik vannak.

Van, aki saját lejáróval rendelkezik, más pedig szinte komplett napozóteraszt épített ki a Balaton közvetlen partján. A legtöbben az 50–60-as években vették meg itt a telküket és lekerítették a közvetlen tópartot. A közelmúltban vetődött fel az a javaslat, miszerint körbejárható lehetne a Balaton. Kenéz István, Balatonlelle polgármestere úgy véli, hogy az ötlet nem rossz, de szerinte napjainkban kivitelezhetetlen vagy nagyon sokba kerülne.

- Ebben a 30 méteres sávban nagyon sok helyen épületek találhatóak, ezeknek az elbontása, vagy kártalanítása igen jelentős összeg – tette hozzá. Az általunk megkérdezett turisták ugyanakkor örülnének egy közvetlen balatoni sétánynak. Van, aki szerint lehetne kerékpáros sáv és kevesebb lenne a baleset, a bringások biztonságban közlekedhetnének a tó közvetlen partján. Mások szerint nagyon szép látvány lenne, de a tulajdonosok nem mennének bele, hogy átadják a területeket.

Balatonfenyvestől Fonyódig a part beépítése igen sűrű, a települések összenőttek, a legtöbb helyen kapuk zárják el a vízpartot. Hidvégi József fonyódi polgármester szerint a magánterületek esetében van, ahol 5–10 métert sem lehetne leválasztani. Sok helyen pedig apartmanházakat alakítottak ki. Hidvégi József szerint megoldható és jó ötlet a körüljárhatóság a tó körül, de közvetlen ezt nem lehet kialakítani. Hozzátette: 800 méter hosszan a Balaton és a vasútállomás közötti részen partvédő műből szeretnének egy sétányt kialakítani, továbbá horgászöblöket. Ehhez viszont pályázati forrásra lenne szükségük. A javaslat szerint a vízparti telkekre külön telekadót kellene megállapítani állami szinten. Aki pedig nem fizeti ezt ki, az úgy tudna megszabadulni a vízparti telekadótól, hogy térítésmentesen köteles lenne leadni azt a 20–50 méteres ingatlanrészt, ami a Balaton körbejárhatóságához szükséges lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!