Skandináv komfort az ősi sátorban

2022.12.03. 09:00

Jurtában tölti a telet a tanító Bárdudvarnokon

Négy jurtát állított fel Leél-­Őssy Tamás vezetésével a chi kung közösség (keleti harcművészet) Bárdudvarnokon. Az egyenként harminc négyzetméteres ősi sátrakba be is költöztek néhányan, ám egyelőre biztos hátteret a telken álló ház ad nekik, ahol konyha és fürdőszoba is van.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Róbert

Harminc négyzetméter és panorámaablak is van rajta. Így néz ki Leél-Őssy Tamás komfortos jurtája, amely egy skandináv hálószoba enteriőrjét idézi. A tóra néző ágyon kívül könyvespolc és ülőalkalmatosság is helyet kapott a kör alakú, ősi nomád sátorban. Mielőtt belépünk, levesszük a lábbelit, hiszen a jurta alját fapadló borítja, és a szőnyeget sem illik összejárni. 

– Három fázisa van annak, ha valaki meghallja, hogy jurtában élek. Az első a döbbenet: a „hülye” vagy?! Majd a második fázis, amikor meglátják a fényképeket, és a harmadik, amikor bejönnek, és azt mondják, jól érzik itt magukat. 

Nem véletlenül, hiszen egy körben vannak – mutatta meg Tamás az egyik építés alatt álló jurtában mindenhol fellelhető, jellegzetes alakzatot. Az övé már kész van, a beköszönő télben is benne alszik majd. Nem fázik, hiszen az ősi sátorban épített kályha adja a meleget. Egy speciális kéményt csatlakoztattak rá, ami egyben a legdrágább része a jurtának. 

Fotós: Lang R.

– A kályha és a kémény önmagában egymillió forint, egy harminc négyzetméteres jurta összesen ötmillióba kerül, ami egy ekkora alapterületű lakás árához képest csekélység. Ráadásul akkor és oda viszem, amikor és ahová akarom – mondta. Egy-két éven belül szeretne egy nagyobb, 100 négyzetméteres jurtát, amely már összkomfortos lesz. A konyha és a fürdőszoba, valamint egy alomszék is helyet kap majd benne. 

Fotós: Lang R.

Leél-Őssy Tamás tizenöt hónapja bérli a bárdudvarnoki házat, amelynek minden zugát és a környezetét is folyamatosan rendbe teszi. 
– Hamarosan szeretnék továbbállni. Egy saját területet keresek a környéken, amelyen több jurta is elfér. Sokan kérdezik, miért fektetek ekkora energiát abba, hogy ezt a házat és a környezetét rendbe tegyem. Úgy gondolom, hogy ezen a világon is átmenetileg vagyunk jelen, nem tudni, hogy még egy vagy százhúsz évig élünk, ezért kell mindig a maximumot teljesítenünk, hiszen a munka mindig megtérül – mondta. 

Kis közösségben könnyebb az élet

A bérelt házat a chi kung közösséggel hozta rendbe, a jurtákat is együtt állították fel. A chi kung egy ősi módszer, a tudatállapot emelésére és a lelki egyensúly megteremtésére szolgál. A tanítónak csaknem háromszáz tanítványa van, akik felváltva töltenek hosszabb-rövidebb időt a bárdudvarnoki birtokon, vagy online tanítja őket az energiaszintjük emelésére. 
– Fontos, hogy a közösségünknek legyen elvonulási helye. Ha nincs elvonulás, más programok előtt is nyitva az ajtó. Például jógaelvonulásokat és családállítást is tartottak már itt – sorolta a lehetőségeket. A birtok egyelőre amolyan kísérleti lelki laborként működik. 
– A társadalom napjainkban úgy működik, hogy egy férfi és egy nő vállára teszi a család terheit. Egy közösségben sokkal könnyebben működik minden, ahogy régen. Kisközösségekben gondolkodunk, azt vizsgáljuk, milyen szabályok működnek, hogyan tudják segíteni egymást az emberek. Szerintem a többségének az a baja, hogy nincs kertje, ahol naponta kell valamit csinálnia a szabad levegőn – foglalta össze véleményét. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!