Kultúra

2010.11.21. 07:00

Nagymama és a kamatos kamatláb

A színészbüfében találkozunk, bocsánatot kér, hogy nem az öltözőjében ülünk le, de egész nap próbált, enni sem volt ideje.

Vas András

– Akkor, gondolom, a járókeret-takaró hímzésével is elmaradt.
– Pedig lassan tényleg szükség lenne rá – feleli nevetve Molnár Piroska. – Főként egy ilyen darab után, amikor egész nap magas sarkúban kellett parádéznom. Amúgy csak laposat hordok, így hát kivannak a lábaim.

– Egy hálás szerep árnyoldala.
– Mindegyik annyit ér, amennyit kihoznak belőle.

– A nagymama mégiscsak A nagymama. Elég csak arra gondolni, Tolnay Kláritól vagy Dajka Margittól örökölte.
– Nem hiszek az ilyesmiben! Hiszen ha így nézzük, mindenki csak levetett szerepeket kapna. Sőt, Szerémi grófnét Csiky annak idején kifejezetten Blaha Lujzának írta. Papíron más nem is játszhatná.

– Akkor úgy mondom: általában szeretik a színésznők.
– Mert a közönségnek tetszik maga a darab: érzelmes, humoros, szerethető.

– Színészszemmel is?
– Számomra mindenképpen, hiszen a pályám része, s örülök, hogy olyasmiből élhetek, amit szeretek csinálni.

– Ha annak idején, a második világháború után nem zárul le a határ, s az édesanyja visszamegy Erdélybe, ahogy tervezte...
– ...valószínűleg akkor is így alakult volna az életem. A színészet ugyanis nem helyhez, országhoz kötött. Ha egyszer kitör az emberből...

– Tényleg sorsszerű: nem sikerült visszajutniuk az édesanyja szülőföldjére, helyette Kunágotára került, ahol hetente egyszer kinyitott a mozi.
– Arra céloz, emiatt akartam mindenáron a színészetet? Igazából nem is tudtam, mi az. Csak megfogott, amit a vásznon láttam, illetve, akik csinálták az egészet. Olyan szerettem volna lenni.

– Otthon nem repestek...
– Anyukám féltett a bizonytalanságtól, lesz-e elég tehetségem. De biztatott, mert látta az eltökéltségem. Csak kérte, szerezzek szakmát is.

– Menne még a kamatos kamat?
– Akkor sem tudtam, csak nagyon rendes tanáraim voltak. Olyannyira nem volt érzékem a közgazdaságtanhoz, hogy ma sem tudom jól kiszámolni az áfát. Állandóan visszaküldik a számláimat.

– Az „elhivatottságát” jelezte, nem az iskolaválasztásnál nem a suli hírneve számított, hanem, hogy legyen színház a városban.
– Ez benn volt a megállapodásunkban. És egy békési faluból Szeged amúgy is kézenfekvő megoldásnak tűnt.

– A színművészeti után is?
– Nem volt összefüggés, hogy onnan kerültem Pestre. Egyszerűen hívtak a helyi Nemzetibe.

– Hamar átjött Kaposvárra.
– Ideszerződött az osztálytársaim közül Koltai Robi és szegény, nem sokkal utána elhunyt Kiss István, valamint Zsámbéki Gábor és Komor István. Előbbi főrendezőnek, utóbbi, aki addig Szegeden főrendezőként dolgozott, igazgatónak. Tudtam, valami új kezdődik.

– Mégis elment...
– A Nemzetibe! Csak a bolond nem megy, ha oda hívják!

– De hát onnan is továbbállt!
– Megalapítottuk a Katonát. Amúgy elég egyértelmű helyzetbe kerültünk, a Nemzetiben úgy intézték, hogy Zsámbékinak és Székelynek mennie kelljen.

– A magyar színháztörténet nevében utólag jár egy köszönet a furkálódóknak... Ám bármennyire is korszakalkotó lett a Katona, ismét felkerekedett.
– Olyan korba értem, hogy Pesten alig kaptam szerepet. Csupa nagy színész alkotta a társulatot, mindenkinek évi két szerep, ha jutott. Játszani akartam, s erre vidéken sokkal több lehetőség adódott.

– Csak a Csiky került szóba?
– Kizárólag Kaposvár! Tudtam, amellett, hogy itt mindenféle szerepet eljátszhatok, a nívó is adott.

– Ha az addigi vándorlást nézzük, jól itt ragadt: tizennyolc év, nem semmi.
– Bevallom, magam sem gondoltam volna. Ám ebben az időszakban történtek a legjobb dolgok a pályámon. Kiváló művész lettem, majd Kossuth-díjas. És elképesztően jó társulatban játszhattam.

– Ha ennyire szerette?
– Sokat játszottam Pesten, filmeztem is, egy idő után terhes lett a sok utazás.

– A Kispolskija elé ugró szarvast jelzésnek vette?
– Egy fenét! A kettős lét lett nehéz. Meg aztán, elmentek a régiek, szépen alakulgatott egy új társulat.

– Azért furcsa lehetett visszajönni.
– Nem mondanám. Vannak régi ismerősök, Tóth Eleonóra, Hunyadkürti Gyuri, és visszatért a darabra Koltai, Spindler. Sőt, az eredeti terv szerint jött volna Jordán és Pogány Jutka is, de nem tudták szabaddá tenni magukat.

– A város azért változott.
– Lehet, hogy hihetetlen, de akkor és most sem volt időm körülnézni.



– Azt hittem, tizennyolc év alatt tüke kaposvári lett!
– Társulati tagként, ami ma is összetart mindenkit, aki valaha dolgozott itt. Ám éppen a munka miatt nem nagyon forogtunk a városban. Reggel bementünk a színházba, éjjel vissza a színészházba...

– Csak azt ne mondja, Kunágota iránt sincs semmi nosztalgiája!
– Konkrétan a település iránt tényleg nincs. A falu, a falusi lét hiányzik, a természet közelsége, a kert, az állatok, a hangulat.

– Rosszul érezheti magát Pesten...
– Hasonlóképpen viszonyulok hozzá, mint anno Kaposvárhoz. A rengeteg munka mellett nem sok időm jut rá.

– Egyszerre több színházban játszik, filmezik, hangoskönyvet és meselemezt mond fel...
– ...tanítok az egyetemen...

– Meddig lehet ezt a tempót bírni?
– A szezon végére nagyon elfáradok, nyaranta aztán feltöltődöm. Bár egyre nehezebben, főként a vendégjáték vesz ki sokat belőlem. Már nem vezetek, Kaposvár vonattal pedig... Az a dombóvári átszállás – agyrém! És rettentően nehéz egyeztetni a programomat. Lesz olyan nap, hogy délelőtt a Bors nénit játszom pesten, aztán este A nagymamát a Csikyben. És lesz olyan is, hogy a kaposvári este után jön másnap délelőtt egy pesti fellépés. Sajnos, ebbe bele sem gondoltam, amikor igent mondtam Schwajda Györgynek. A halála után pedig nem akartam visszamondani...

– Csak miatta jött?
– És a régi kollégákért.

– Egyszeri visszatérés?
– Szigorúan!

– Ne is reménykedjünk?
– Még egyszer nem lesz ennyi energiám. Most tizenhárom szerep van a fejemben. Ha csak havi két előadás mindegyik, már az is huszonhat fellépés.

– Így sohasem készül el az a takaró...
– Ha igazán szükség lesz rá, nekiveselkedem a hímzésnek...

Molnár Piroska

Élete egyik legmeghatározóbb pillanata volt, amikor tavaly egy fényképet kapott, apja egy elhunyt bajtársának a lánya küldte Molnár Sándor. Ez az egyetlen kép, mely a tartalékos hadnagyról a fronton készült. S ez Molnár Piroska ezidáig utolsó emléke az édesapjáról. Akit nem ismerhetett a hatvanöt esztendeje Ózdon született színésznő, ugyanis a hajdani putnoki lelkész a Szovjetunióban halt meg. Özvegye Erdélyből származott, s vissza akart menni szülőföldjére, ám a háború után lezárták a határokat, így Magyarországon ragadtak. Egészen pontosan Kunágotán. A Békés megyei faluban határozta el Molnár Piroska, hogy a világot jelentő deszkákon tudja csak elképzelni az életét, s bár édesanyja kérésére elvégezte a közgazdasági technikumot, a következő évet már a színművészeti főiskolán kezdte.

Friss végzősként Szegedre került, onnan Kaposvárra a Csikybe, majd rábólintott a Nemzeti Színház invitálására, ahová már Jászai-díjasként szerződött. Nem sokáig maradt, alapító tagja lett a Katona társulatának, ám belátta, vidéken, egészen pontosan Kaposváron sokkal jobban kiteljesedhet. Második csikys korszakában érdemelte ki a Kiváló művész elismerést, s ötvenedik születésnapja előtt a Kossuth-díjat is átvehette. rendezői, kollégái imádták óriási munkabírása, konfliktuskerülő természete, illetve bátorsága miatt. Utóbbit több híres beugrása hitelesíti, a Nemzetiben Gobbi Hilda helyét vette át Zsazsi néniként, de már első szegedi évében is merészkedett a Négy apának egy leányában. Persze azok után, hogy hagyta, hogy a főiskolán egy szerep kedvéért – dublőr híján – felkössék egy szélmalom lapátjára, sokan nem is lepődnek meg bevállalóságán. Mely a rengeteg elvállalt feladatból is kitűnik: több színházban játszik, oktat, lemezeket készít, szinkronizál, tagja a kulturális alap egyik bizottságának, s az elmúlt szűk négy és fél évtizedben közel hetven filmben szerepelt.

Ezek alapján nem csoda, hogy még semmire sem jutott a járókeret-takaró hímzésével. Mely arra az időre kellene, amikor már annyira öreg és roggyant lesz, hogy csak azzal tud járni. Hogy akkor is mutasson valamit...

Friss végzősként Szegedre került, onnan Kaposvárra a Csikybe, majd rábólintott a Nemzeti Színház invitálására, ahová már Jászai-díjasként szerződött. Nem sokáig maradt, alapító tagja lett a Katona társulatának, ám belátta, vidéken, egészen pontosan Kaposváron sokkal jobban kiteljesedhet. Második csikys korszakában érdemelte ki a Kiváló művész elismerést, s ötvenedik születésnapja előtt a Kossuth-díjat is átvehette. rendezői, kollégái imádták óriási munkabírása, konfliktuskerülő természete, illetve bátorsága miatt. Utóbbit több híres beugrása hitelesíti, a Nemzetiben Gobbi Hilda helyét vette át Zsazsi néniként, de már első szegedi évében is merészkedett a Négy apának egy leányában. Persze azok után, hogy hagyta, hogy a főiskolán egy szerep kedvéért – dublőr híján – felkössék egy szélmalom lapátjára, sokan nem is lepődnek meg bevállalóságán. Mely a rengeteg elvállalt feladatból is kitűnik: több színházban játszik, oktat, lemezeket készít, szinkronizál, tagja a kulturális alap egyik bizottságának, s az elmúlt szűk négy és fél évtizedben közel hetven filmben szerepelt.

Ezek alapján nem csoda, hogy még semmire sem jutott a járókeret-takaró hímzésével. Mely arra az időre kellene, amikor már annyira öreg és roggyant lesz, hogy csak azzal tud járni. Hogy akkor is mutasson valamit... -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!