Kultúra

2013.04.04. 07:32

Az év műtárgya: hazatért a sosem látott Rippl-Rónai

Magyarországon még sosem látott, s már csak emiatt is szenzációs Rippl-Rónai-kép látható keddtől Kaposváron. A festőművész fekete-korszakában, 1893-ban Párizsban született Fekete kalapos fiatal nő című alkotása egy bécsi magángyűjtőtől került „haza”, majd az Art Galéria és Aukciósház tulajdonába

Balassa Tamás

A mű jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria védettségi eljárása alatt van, ami után az alkotást nem lehet majd engedély nélkül kivinni az országból. A művet Rippl-Rónai 1897-es párizsi kiállításán láthatta először a közönség. A Munkácsynál töltött idő után három évvel, már egyéni stílusban, vélhetően megrendelésre készült kép modelljének a kiléte nem ismert, de a festő női szépség iránti fogékonysága igen. Fekete kalapos nő, Fiatal nő fekete kalapban, és a most előkerült kép – csak e szűk keresztmetszetben számos művet alkotott, kibővítve azt nőalakokkal és egyéni korszakokkal az 1902 utáni kaposvári negyedszázadban.



Dörömböző Ferenc galériavezető a pasztellkép vételáráról annyit árult el, cége több mint tízmillió forintért vásárolta. Egy francia, egy bécsi, s egy magyar gyűjtő után a negyedik tulajdonosa. Huszonkét millió forintért került falra a ritkaság, s kereskedő szerint hónapokon belül lekerül onnan. Mert a polgári középréteg vásárlásai ugyan szűkültek az elmúlt években, de a hazai és külföldi befektetői körök jóvoltából a műkincspiac ismét fellendülni látszik. Az aukciósház bőven kínál válogatnivalót: és ezek között nem is a frissen vásárolt Rippl-Rónai, de nem is a Róma-villa egykori lakójának egy másik, kisebb pasztellja a legértékesebb.

A több tízmilliós vételár a Cinquecento késő reneszánszától választja el a széles közönséget: a Krisztus a kereszten ismeretlen velencei művész alkotása, aki Giorgione és Tiziano hatására készítette művét. Perlott-Csaba Vilmos, Nemes-Lampérth József, Czóbel Béla a népszerű avantgárd híveit mozgathatja meg, a naturalista-realista Kunffy Lajos a somogyiak számára lehet különösen kedves. Nappaliban látni őket, nagy lemondás: általában sok-sok millióról...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!