Kultúra

2017.06.15. 06:52

Iskolai kórusokat segít a százmilliós minisztériumi forrás

A felhívás szerint június 30-ig pályázhatnak a már működő vagy az elkövetkező tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok a támogatásra.

Gy. Zs.

Iskolai kórusok munkáját segíti egy 100 millió forintos keretösszegű minisztériumi forrás. A hétvégén ünnepelte 50 éves emelt szintű ének-zenei képzését a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola. Az intézmény és tagintézményeinek főigazgatója, Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna kérdésünkre elmondta: pályáznak az iskolai kórussal a támogatásra. Amennyiben minősítő hangversenyre megy a kórus, utazásra, szállásra, étkezésre nyerhetnek támogatást, de egy új, a gyerekek mindennapjaihoz illeszkedő egyenruhát is szeretnének vásárolni a forrásból. A 8-10 évesekből álló Kicsinyek Kórusa az idei tanévben nyert Arany Minősítést Diplomával, a minap pedig különdíjat kapott a 10-14 évesekből álló Nagykórus az országos kórusversenyen.



Az intézmény főigazgatója szerint lenne helye a mindennapos éneklésnek, melynek nem az a célja, hogy minden gyermek magas szinten énekeljen. Sokkal inkább, hogy örömüket leljék benne, s hogy újra rátaláljanak zenei anyanyelvükre, a magyar népdalra.
A felhívás szerint június 30-ig pályázhatnak a már működő vagy az elkövetkező tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok a támogatásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!