kétségbeesett próbálkozás

2021.01.09. 08:02

Diana bizarr módon próbálta elérni, hogy Károly herceg többet szexeljen vele

Éveken keresztül minden praktikát bevetett, hogy visszacsábítsa a házasságukba a férjét.

Egy új botránykönyv szerint Diana hercegné és Károly herceg házassága az utolsó időszakban annyira megromlott, hogy a pár egészen furcsa módon próbálta felpezsdíteni nem létező szexuális életét. A brit királyi család egyik korábbi bennfentese, Robert Lacey most megjelenő könyvében azt írja, hogy

A hercegné többször is részegnek tetette magát és úgy tett ajánlatot Károlynak, annak reményében, ha könnyűvérűnek mutatkozik, talán izgalomba tudja hozni...

Bár Károly és azóta elhunyt volt felesége 1981-ben kötött házassága után két gyermeket is nemzettek, ám a 80-as évek közepére már elhidegültek egymástól. Sőt, a könyvben az is tényként szerepel, hogy Diana arról beszélt a barátnőinek, hogy meg kéne próbálnia parókát viselni, hátha úgy jobban emlékezteti hitvesét szeretőjére, Kamillára.

Pedig sok férfi vágyakozott utána
Fotó: Shutterstock

 

Diana és Károly válását 1996-ban mondták ki hivatalosan, ám előtte 1995-ben Diana a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a házasságukban már egy ideje hárman voltak. Sőt, a hercegné már három évvel korábban arról beszélt beszédtechnika tanárának, hogy férje Harry nyolc éves kora óta alig vitte őt ágyba – írja a Mirror nyomán a Bors.

Ezek is érdekelhetik