Bulvár-celeb

2021.07.17. 07:30

Lecsapott az Europol, kiterjedt gyerekrabló hálózatot számoltak fel

Harminchárom feltételezett gyermekkereskedőt vettek őrizetbe egy európai rendőrségi műveletben.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) támogatásával végrehajtott műveletben 18 ország vett részt. A június 28. és július 4. között zajló akcióban az őrizetbe vetteken kívül további 45, emberkereskedelemmel gyanúsított személyt sikerült azonosítani – írja a Ripost.

Az uniós tagországok közötti rendőrségi együttműködést koordináló szervezet szerint a művelet során kísérő nélküli gyerekekre, illetve olyan kiskorúakra összpontosították figyelmüket, akik korábban menekültközpontokból szöktek meg,

mivel ők gyakran esnek áldozatául olyan hálózatoknak, amelyek hamis személyazonosító okmányokkal látják el őket. A vizsgálatba olyan gyerekeket vontak be, akiket a határokon vagy már akkor azonosítottak, amikor az EU-n belül közlekedtek.

A hatóságok ezenkívül különös figyelmet fordítottak az EU-n belüli gyermekkereskedelemre is.

Az érintett kiskorúakkal nemegyszer saját családtagjaik kereskednek, gyakran esnek áldozatául szexuális kizsákmányolásnak, illetve koldulásra és bűncselekmények elkövetésére kényszerítik őket.

Az Europol szerint a gyerekkereskedelmet továbbra is ritkán jelentik be, az emberkereskedők pedig a legkiszolgáltatottabb rétegekre, köztük a gyerekekre összpontosítanak.

Az összehangolt műveletben Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Németország, Izland, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia vett részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!