Diadalmenet

2017.07.11. 06:35

Újabb győzelem a női U20-as kosár Eb-n

A magyar U20-as női kosárlabda-válogatott győzelemmel zárta a csoportkört a Portugáliában zajló A divíziós Európa-bajnokságon. Cziczás László együttese a második helyet szerezte meg a kvartettben, így szerda este a szerbekkel csap össze a nyolc közé jutásért.

Az U20-as női kosárlabda-válogatott az A divíziós Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a nyeretlen bosnyákok ellen lépett parkettára, méghozzá éjszakába nyúló mérkőzésen. Az ellenfelet a két veresége ellenére is badarság lett volna lebecsülni, hiszen az a szlovénekkel és a franciákkal is szoros meccset játszott.

A mérkőzés elején a szlovének ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a magyar csapat most nem engedte ellépni ellenfelét úgy, mint előző nap a szlovéneket. A mieink szoros tapadtak, és a második negyedben Studer Ágnes duplája után először mutatott magyar vezetést az eredményjelző (13. perc: 27-25). Onnan felváltva vezettek a felek, a hajrá azonban a magyar válogatottnak sikerült jobban. Miután Dubei Debóra és Aho Nina is beemelt egy-egy hármast, ötpontos magyar előnnyel vonultak pihenőre a csapatok (47-42).

 

Címkék#U20

Ezek is érdekelhetik