Mourinho bajban

2017.09.29. 18:39

Paul Pogba idén már nem játszhat

José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője szerint a csapat középpályása, Paul Pogba ebben az évben már nem léphet pályára.

A francia játékos még szeptember 12-én, együttese Basel elleni Bajnokok Ligája összecsapásán szenvedett combhajlítóizom-sérülést, és bár az első hírek két-három hetes kihagyásról szóltak, Mourinho pénteken azt mondta, idén már nem számíthat Pogbára.

„Ugyanazt gondolom róla, mint Zlatan Ibrahimovicról és Marcos Rojóról: ebben az évben már nem játszhatnak” – nyilatkozta a portugál szakember, aki a másik két focistával kapcsolatban már korábban kijelentette, 2018 januárja előtt nem léphetnek pályára.

A bajnokságban eddig veretlen manchesteriek – akiktől Michael Carrick és Phil Jones is hiányozni fog – szombaton a lőtt gól nélkül utolsó helyen álló Crystal Palace-szal játszanak a Premier League-ben.

Ezek is érdekelhetik