Fordulat a doppingügyben

2018.02.01. 13:33

Törölték az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását

A NOB a döntés után pedig úgy reagált, hogy a 28 teljesen felmentett versenyző „nem feltétlenül” kap meghívást a jövő héten rajtoló játékokra. „A büntetés elmaradása nem jelenti automatikusan a meghívás privilégiumát” – olvasható a NOB állásfoglalásában.

Forrás: afp

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mind a 39 esetben törölte az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabott ki.

A CAS csütörtöki közlése szerint 28 esetben nem volt elég bizonyíték a doppingvétségre, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek.

További 11 versenyző változatlanul nem kaphat indulási jogot a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiára, de az életre szóló eltiltás az ő esetükben sem érvényes – döntött a CAS.

A NOB korábban 43 oroszt tiltott el örökre az ötkarikás játékoktól, mert a vád szerint a szocsi játékokon szervezett manipulációval érték el eredményeiket, közülük 42 fordult a CAS-hoz, amely három, már visszavonult sportoló esetét később vizsgálja.

Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön azt mondta: nagyon boldog, hogy a CAS-döntéssel tisztázódott az orosz sportolók neve és visszakapták az érmeiket. Pavel Kolobkov sportminiszter kijelentette: az orosz versenyzők számítanak arra, hogy a NOB elfogadja a CAS határozatát, és indulhatnak a következő olimpiákon.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov úgy fogalmazott: Moszkva folytatni fogja a jogi harcot, hogy megvédje a NOB által eltiltott sportolóit.

A doppingvádak alól teljesen tisztázott versenyzők között van például az 50 kilométeres tömegrajtos sífutás szocsi aranyérmese, Alekszandr Legkov, a négy éve ugyancsak győztes szkeletonos, Alekszandr Tretyjakov, valamint az ezüstérmes szánkós, Albert Gyemcsenko. A Szocsiban kétszeres olimpiai bajnok bobos, Alekszandr Zubkov ugyanakkor azon 11 versenyzőhöz tartozik, aki esetében megállapították a doppingvétséget.

A NOB a közelmúltban kijelentette: a 43 eltiltott a CAS esetleges felmentő ítélete ellenére sem lehet ott a Koreai Köztársaságban, a mostani döntés után pedig úgy reagált, hogy a 28 teljesen felmentett versenyző „nem feltétlenül” kap meghívást a jövő héten rajtoló játékokra.

„A büntetés elmaradása nem jelenti automatikusan a meghívás privilégiumát” – olvasható a NOB állásfoglalásában. A szervezet hozzáteszi: a 11 másik eset „egyértelműen megerősíti, hogy a 2014-es szocsi olimpián szisztematikusan manipulálták a doppingellenes rendszert”, s nagyon sajnálja, hogy a 28 felmentett esetében ezt nem vette figyelembe a CAS.

Az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a februári játékokról a NOB, az engedélyt kapott 169 orosz sportoló – aki bizonyítottan tisztán készült – csak semleges zászló alatt versenyezhet Phjongcshangban.

A CAS-meghallgatás az elmúlt napokban zajlott, az érintett sportolókon kívül videokapcsolaton keresztül a koronatanú Grigorij Rodcsenkov – a szocsi olimpián történt visszaéléseket leleplező, s az Egyesült Államokba szökött volt orosz laborvezető – és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren is vallomást tett.

Az orosz doppingbotrányt egyrészt Rodcsenkov állításai, másrészt a McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése robbantotta ki, ezek az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárták fel.

A NOB által létrehozott, Denis Oswald vezette fegyelmi bizottság pedig elégségesnek ítélte a bizonyítékokat az eltiltások kiszabásához, a CAS azonban másként foglalt állást.

Borítókép: Az orosz sportminiszter Pavel Kolobkov sajtótájékoztatót tart 2018. február 1-én

AFP PHOTO / Vasily MAXIMOV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!