reménysugár

2018.07.16. 10:24

A horvátok megmutatták, hogy a futballban minden lehetséges

Első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor első külföldi útja a franciaországi világbajnokságra vezetett. Most, húsz évvel később a magyar kormányfő a szentpétervári belga–francia elődöntőt már a helyszínen nézte meg, hogy azután a NATO-csúcsról visszatérve Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és készüljön a vasárnapi vb-döntőre.

Szöllősi György

E két programja előtt nyilatkozott az NSO-nak Magyarország miniszterelnöke, a Puskás Akadémia alapítója, aki már hetekkel ezelőtt beszélt arról a sajtóban, hogy a horvátokkal szimpatizál ezen a világbajnokságon.

„Igen, rokonszenvezek velük, egyrészt szomszédként összeköt bennünket a közös történelem, a közös futballmúlt

– mondta a Nemzeti Sport Online-nak Orbán Viktor, amikor belvárosi szállodájában felkerestük. – Tíz magyarból kilenc nekik szurkol, sokan utaznak most Horvátországba, hogy ott éljék át a döntőt. A régió miniszterelnökeivel beszélve a NATO-csúcson is azt tapasztaltam, hogy egész Közép-Európa a horvátok mögött van, magam is gratuláltam horvát kollégámnak, Andrej Plenkovicnak minden egyes meccs után. Másfelől pedig az, hogy egy négy és fél milliós ország vb-döntőt játszhat, azt az örömhírt küldi nekünk, hogy ez lehetséges. Miközben a futballban egyre távolodnak a legnagyobb klubok a kisebbektől és igazságtalanul osztják el a pénzeket a nagyok javára,

Horvátország ilyen sikerre képes, a horvátok megmutatták, hogy a futballban minden lehetséges.”

Még különlegesebb az eredményük, ha azt nézzük, hogy közép-európai ország 1962 óta nem tudott döntőbe jutni a világbajnokságokon, ami azért inkább kivételnek, mint trendnek mutatja ezt a kiugró sikert...

De közben Hollandia háromszor is döntőbe jutott. Mert a futballsiker mégiscsak a tehetségre épül. És ha van egy tehetséges nemzedék, pláne kettő egymás után, ahogyan most a horvátoknál, akik húsz éven belül másodszor játszhattak elődöntőt, akkor siker is van. A horvátok eredménye azt is üzeni nekünk, hogy a

jó klubfutball nélkül a válogatott sem lehet jó, ez a kettő nem válik szét egymástól,

talán az 1992-ben Európa-bajnok dánokén kívül nem tudok példát mondani arra, hogy erős klubok nélkül is lehet erős a válogatott. A régióban a horvátoknál a legerősebb a klubfutball, a horvát klubokat komolyan kell venni, a Dinamo Zagreb rendszeresen ott van a BL főtábláján, és mellé még gyakran felzárkózik egyik-másik csapat. Számunkra is ez a követendő példa. Sok tanulnivalónk van a horvátoktól, ez az egyik: a magyar klubfutballnak is kell egy-két zászlóshajó, a Ferencvárosnak ott kellene lenni mindig a legjobbak között és lehetőleg még egy klubnak.

Pedig az idei nemzetközi kupaszereplésünk eddig megint nem ígér ilyen sikereket.

A Fradi meccsét láttam, kitűnő mérkőzés volt, de a többieknek is csak azt mondhatom, igyanak vért a visszavágók előtt...

Horvátország sikere sokakban felveti azt a talán leegyszerűsítő kérdést, hogy ha nekik összejött, akkor nekünk miért nem?

Nagy a lemaradásunk, de nem mozgunk más dimenzióban,

senki nem tud olyan okot, olyan érvet mondani, ami lehetetlenné tenné, hogy a magyar futball utolérje a horvátot.

Amióta 2006-ban az MTK akadémiája után másodikként megalapítottam a Puskás Akadémiát, sok keserűség, csalódás ért, de akkor is úgy gondoltam, húsz évet rá kell szánnunk arra, hogy visszakerüljünk a futballban minket megillető helyre. Ilyen lelkesítő esemény viszont kevés történt azóta, mint a horvátok döntőbe jutása, ami bizonyítja, hogy a pénz nem minden. Nagyon lelkes vagyok.

A vb egészét tekintve is?

Nagyszerű világbajnokság van lassan mögöttünk. 1970 óta nézek minden vb-t, 1998 óta ott vagyok minden döntőn, és ebben a perspektívában úgy látom, hogy soha ilyen kicsi nem volt még a különbség a kijutó csapatok tudása között. A régebben a futballban kevésbé sikeres földrészeken is mindent megtanulnak, ami tanulható, a fizikai felkészültség is általánosnak mondható, és mindenütt akadnak már szép számmal olyan férfiak, akik a futballra teszik fel az életüket. A különbséget nem is az jelenti már, hogy jobb vagy rosszabb edző ül a kispadon, már szinte mindenki mindent tud taktikailag. Régóta nem láttam, hogy ennyire az egyéni képességek számítsanak, hogy ki rendelkezik jobb játékosokkal. Ezért vannak a horvátok a döntőben, meg persze a franciák. Az a két csapat, amelynek a leghosszabb a kispadja, amelyben a kispadról is a kezdőcsapat játékosaival szinte egyenértékű futballisták vethetők be.

A horvátoknak eddig az is belefért, hogy a kapitány hazaküldjön egy Milan-játékost...

Nem tudtam, hogy Nikola Kalinic ilyen fegyelmezetlen, amikor Paulo Sousa keze alatt játszott a Fiorentinában, az egyik kedvencem volt. De a Real Madrid középpályása, Mateo Kovacic is csak állandó csere a horvátoknál, akik Liverpool-, Inter- és Barcelona-játékosok közül válogathatnak...

Borítókép: Nemzeti Sport

Ezek is érdekelhetik