UEFA

2018.10.18. 12:37

Egy évre eltiltották a Rubin Kazanyt a kupaindulástól

A Rubin Kazany labdarúgócsapatát egy évre eltiltotta az európai kupaindulástól a kontinentális szövetség (UEFA).

A büntetés akkor lép életbe, ha az orosz klub a következő két idény során kiharcolja a részvételt a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában.

A szankciót annak nyomán hozta meg az UEFA, hogy a Rubin Kazany megsértette a két fél között 2014-ben létrejött, úgynevezett elszámolási megállapodásban foglaltakat. Ilyen – megszorításokat tartalmazó – egyezség megkötésére akkor kerül sor, ha egy klub nem tartja magát a pénzügyi fair playhez. Ez utóbbit az európai szövetség azért fogalmazta meg, hogy megakadályozza a gazdag klubtulajdonosok korlátlan költekezését. Az alapelv az, hogy a klubok kevesebbet fordíthatnak játékosvásárlásokra, bérekre, mint amennyit megtermelnek.

Az elszámolási megállapodásban az érintett klub vállalja, hogy visszafogja a játékosvásárlásokat és egy adott létszámú kerettel működik meghatározott ideig. A Kazany ezt az egyezséget sértette meg, de az UEFA részleteket nem közölt.

A döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) lehet fellebbezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!