Járvány

2020.04.29. 13:19

Az olimpia nem függ az oltás kifejlesztésétől

John Coates, a tokiói nyári játékok előkészületeit felügyelő bizottság vezetője szerint a jövő évre halasztott olimpia megrendezésének nem feltétele, hogy addigra legyen oltás a koronavírus ellen.

Az ausztrál sportvezető ezt arra reagálva mondta, hogy a Japán Orvosi Társaság (JMA) elnöke úgy nyilatkozott, „nehéz” lenne megrendezni a játékokat hatékony vakcina nélkül.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testületének vezetője ugyanakkor úgy értelmezte Jokokura Jositake, a JMA elnöke kijelentését, hogy az csak egy vélemény.

„Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása alapján továbbra is tervezhetünk az új időponttal és mi éppen ezt tesszük, ez nem függ oltás meglététől”

- mondta hozzátéve ugyanakkor, hogy „a vakcina persze jól jönne”.

Coates kifejtette, továbbra is a WHO és a hivatalos japán egészségügyi szervek iránymutatását követik, mert

„az elsőszámú prioritás a versenyzők és más résztvevők egészsége”.

A járvány miatt egy évvel elhalasztott olimpia 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!