Konferencia Liga

2023.08.30. 19:01

Máté Csaba szerint nem szabad esélyt adni az ellenfélnek

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az a legfontosabb a litván Zalgiris Vilnius elleni csütörtöki Konferencia-liga-selejtezőn, hogy ne adják meg az esélyt riválisuknak a „csodatételre”.

MW

Máté Csaba, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A magyar bajnok a párharc első felvonásán, idegenben 4-0-s győzelmet aratott, így a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágó formalitásnak tűnik, Máté Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, tisztelniük kell az ellenfelet.

A Zalgiris sokkal jobb csapat, mint a máltai volt az előző körben. Az első mérkőzésen láthattuk, hogy egy hiba, egy tizenegyes, egy kiállítás milyen mederbe terelhet egy mérkőzést. Nem szabad hagynunk az ellenfelünknek, hogy elhiggye, lehet esélye esetleg csodát tenni

– fogalmazott a szakvezető a szerdai sajtótájékoztatón.
Máté Csaba hozzátette, a Zalgiris a Bajnokok Ligája selejtezőjében a török Galatasaray elleni párharcban megmutatta, hogy tiszteletet érdemel – a litvánok döntetlennel (2-2) és szoros vereséggel búcsúztak (1-0) –, ezért sem akar kísérletezgetni a visszavágón.

A Ferencvárosba új igazolásként berobbant az előző bajnoki idény gólkirálya, a Paksról szerződtetett Varga Barnabás, aki eddigi tíz fellépésén tízszer volt eredményes a zöld-fehéreknél.

Nagyon örülök, hogy sikerült átmentenem a formámat az előző szezonról, szerencsére nincs nagy különbség, hasonló dolgokat kérnek itt is tőlem, csak a védekezésből kell jobban kivennem a részemet. A hazai meccseket kezdem megszokni, egyetlen másik stadionhoz sem lehet hasonlítani a Groupama Arénát, nagyszerű érzés ilyen hangulatban játszani

– nyilatkozott a válogatott támadó, aki kijelentette, természetesen a visszavágón is nyerni akarnak.
Vlagyimir Cseburin, a vendégek vezetőedzője elmondta, az első mérkőzésen több végzetes hibát követtek el, és 

mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a visszavágón ez ne forduljon elő.

A szakember – akinek ez már a hatodik mérkőzése lesz a zöld-fehérek ellen, hiszen 2019-ben a Suduva, 2021-ben pedig már a Zalgiris szakvezetőjeként meccselt a Ferencvárossal, de négy vereség mellett eddig csak egy döntetlent ért el – az MTI kérdésére megjegyezte, 

tisztában vannak azzal, hogy ha gólt kapnak, abban a pillanatban eldől a párharc, ugyanakkor nekik a biztonságos játék mellett kockázatot is vállalniuk kell.

A 101-szeres litván válogatott, 39 esztendős csapatkapitány Saulius Mikoliunas leszögezte, súlyos vereséget szenvedtek ugyan a párharc első felvonásán, de a klub filozófiája megköveteli, hogy az utolsó pillanatig küzdjenek.

Amennyiben továbbjut, a Ferencváros sorozatban az ötödik szezonban lesz főtáblás egy európai kupasorozatban: 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballozott a zöld-fehér csapat.

Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően – a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot – egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.
A csütörtökön 20 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában