Iszlám Állam

2017.08.26. 15:20

Az iraki kormányerők visszafoglalták Tell-Áfár város központját

Tell-Áfár az Iszlám Állam terrorszervezet egyik utolsó erőssége Irak északkeleti részén.

Addelamír Jarallah tábornok, a várost ostromló csapatok parancsnoka közleményében arról számolt be, hogy erőik elfoglalták a város Oszmán Birodalom idején épült citadelláját is, és az erődítményre kitűzték az iraki lobogót.

Ibráhim al-Dzsaafari iraki külügyminiszter, aki Bagdadban francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal és Florence Parly francia védelmi miniszterrel együtt tartott sajtóértekezletet, azt mondta, hogy erőik a város 70 százalékát tartják ellenőrzésük alatt. Hozzátette, hogy hamarosan a város többi része is visszakerül a kormányerők ellenőrzése alá.

Tell-Áfár felszabadítását augusztus 20-án kezdték meg. A település azon az utánpótlási vonalon fekszik, amely az Iszlám Államtól korábban visszafoglalt észak-iraki Moszult kötötte össze Szíriával. Az iraki terrorellenes erők péntek éjfélig mintegy 16 Tell-Áfárral szomszédos települést is visszafoglaltak, és hozzáfogtak a Tell-Áfártól északra fekvő Al-Ajadieh település felszabadításához.

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) becslése szerint mintegy 10-40 ezer ember él még mindig Tell-Áfárban és környékén. Mielőtt az Iszlám Állam elfoglalta volna a nagyvárost, kétszázezer ember lakta.

Ezek is érdekelhetik